3. fejezet

  Sziasztok! :D
  Nagyon szeretném megköszönni az előző részhez írt aranyos kommentjeiteket, ezek rengeteget jelentenek nekem... Örülnék ha nem felejtenétek el továbbra is megírni őket, hisz ezek inspirálnak az íráshoz!
  Jó olvasást ehhez a fejezethez is!

 

I never know

                   how to find me the Love

* Cherry szemszöge *

Sosem tudtam volna elképzelni, hogy valaha is egy fiún fogom törni a fejemet, de hát úgy látszik, ez a nap is eljött. Igen, egy srác körül forogtak a gondolataim. És, miközben rajta gondolkoztam, a fejemben egyre csak az Ő neve zakatolt, megállás nélkül. Nem tehettem ellene semmit, de az volt a legfurcsább, hogy nem is akartam.
  - Niall Horan - suttogtam, mint valami megszállott, majd gondolkodás nélkül előkaptam a telefonom, és fél perc múlva már a Facebook keresőmezőjét nézegettem. Meglepetésemre rengeteg Niall-t adott ki találatként. Ez eddig nem olyan furcsa, csakhogy mindegyiküknek ugyanaz volt a képe. Egy szőke srác, mikrofonnal a kezében. Amin a legjobban meglepődtem, hogy az tényleg Ő volt. És akkor történt, hogy leesett a tantusz. Nagyot is koppant. A fiú valami One Director, vagy hasonló nevű banda tagja volt. Annak idején a húgom rengeteget hallgatta őket, és tele plakátolta velük a szobája falát. Csoda, hogy nem jöttem erre már rá akkor, amikor láttam, hogy sokan megbámulják őt. Valahogy sikerült megtalálnom a hivatalos honlapját, aminek rögtön küldtem is egy üzenetet.
  "Nem tudom emlékszel e még rám, a tegnapi lány vagyok a híd alól... Szóval a szörfös lány. Cherry. És... csak megszeretném köszönni, amit értem tettél! Komolyan!"
  Amint elküldtem, nem kellett sokat várnom, máris kaptam egy értesítést... de lelkesedésem azonnal elmúlt, amikor láttam, hogy csak Tyler az.
  "Nagyon sajnálom, ami tegnap történt :( De őszintén, ki volt az a srác?"
  Amint látta, hogy elolvastam az üzenetét, újra rákezdett.
  "Cherry! Válaszolj, kérlek!"
  " Nem mondom még egyszer!"
  " CHERRY! NE AKARD HOGY ÁTMENJEK!"
  És akkor megtettem, amit már rég meg kellett volna tennem. Blokkoltam Tyler Cassidyt.

******

Az elkövetkező pár órában mindent csináltam, ami beletartozik az unatkozás fogalmába. Na meg, mivel nem volt munkanapom, a strandra meg nem akartam menni, otthon lógattam a lábamat. És vártam. Hogy mire? A srác üzenetére. Már ha vissza ír. Nos, szégyenlem bevallani, de még mindig Niall járt a fejemben.

  Azt is szerettem volna, ha Pey hazaér. Nagyon szerettem volna beszélni vele. Talán eddig soha sem éreztem, hogy ki kell öntenem a szívem neki. De csak nem jött, és tudtam, még messze van a munkaideje vége.

  Déltájt vele járt az idő, amikor pittyegett egyet a telefonom. Úgy ugrottam oda a mobilomhoz, mintha valami zsákmányára lecsapó ragadozó lennék. A kijelzőn a következő villogott:

  "Nick Junioran ismerősnek jelölt"

  Reméltem, hogy ez csak egy idióta álnév, valamint az, hogy tényleg az rejtőzik mögötte, akire gondolok. Gyorsan visszaigazoltam, majd örömmel vettem, hogy máris üzenetem érkezett tőle.

  "Szia kislány. Reménykedtem, hogy írni fogsz ;) "

  " Szia kisfiú. Reménykedtem, hogy nem írsz."

  Ezt mind vigyorogva küldtem el neki. Ajkamba harapva vártam a válaszát.

  "Jó, akkor megyek is... Byebyee!"

  " Nee, várj még! Mi az hogy Nick Junioran?"

  " Egy szexi álnév. Mi más?"

  " És honnan tudjam, hogy tényleg te vagy az?"

  Egy perc elteltével egy kép érkezett... Niallről, amint félmeztelenül ül egy lépcsőn (?).

  "Ezt beállíthatod háttérképnek ;) tudom hogy szívesen teszed"

  " Talált, minden álmom az, hogy a meztelen felsőtestedet bámuljam..."

  " Miért, nem csábító?"

  " De, baromira"

  Pár percig nem érkezett semmi válasz, és amikor már azt hittem ennyi volt a beszélgetésünk, a telefonom képernyője újra bejelzett.

  " Nincs kedved átjönni?"

******

Fél óra múlva egy hosszú, világoskék ruhában virítottam az Band Street 6-os számú háza előtt, és a csengőt nyomogattam. Nem telt bele sok időbe, az ajtó kitárult, és egy takróba burkolózott alak nyitott ajtót. Csodálkozva méregettem, de nem volt időm egy szót sem szólni, mert megragadott, és úgy ahogy voltam berántott a házba.
  - Mi a... - rántottam ki a kezem az ember kezéből, amint becsukta mögöttünk az ajtót. - Ki maga?
  - Nick Junioran - szólt a takaróval borított személy, mire megkönnyebbülten lerántottam róla az őt fedő cuccot. - Hé, most rontod az ijesztő szellem imidzsemet! - kiabált rám a szöszi, de nem tudta megállni, elröhögte magát.
  - Beszélnünk kell! - szóltam rá hirtelen felindulásból.
  - Miről? - nekidőlt az ajtónak, és onnan méregetett. Hangja megint meglepett a maga különlegességével.
  - Tegnap...
  - Csitt! Nem akarom hallani. Jött az a bunkó barom, én meg elkergettem a fenébe. Ennyi. Kész. Lezárt ügy. - Meglepetten jöttem rá, hogy valószínűleg Niallt valami nagyon zavarta az ügyben, de inkább ráhagytam.
  - Oké, ha erről nem akarsz beszélni, van más is - kezdtem bele. - Miért nem mondtad, hogy a One Director-ban játszol? - néztem rá felvont szemöldökkel. Egy pillanatra úgy nézett ki, mintha nagyon elakarna mosolyodni, de végül pókerarccal válaszolt.
  - Mert nem játszom a One Directorban - a "Director" szót már nem tisztán lehetett érteni, mert elröhögte magát, és rázkódó vállal hátra borult a kanapéjára.
  - Mondtam valami rosszat?
  - Nem, semmit. Csak mondd már el, mégis hol hallottál te erről a bandáról?
  - A rádióból.
  - Nem lehet, hogy véletlenül One Direction - t akartál mondani? - újra elkezdett röhögni, mire csak a szememet forgattam.
  - Nem vagyok rajongó, nem tudtam pontosan.
  Hirtelen támadt egy ötletem. De ahhoz először is arra volt szükségem, hogy elvonjam Niall figyelmét. Elővettem a legszebb mosolyom, úgy néztem rá, miközben még jobban átgondoltam a terv részleteit. Hajrá Cherry, sikerülni fog!