2. fejezet

                   Unexpected guest

Halihó!
Meg is érkezett blogunk 2. fejezete, ami Peyton szemszögéből íródott. 
Igyekezünk minél több időt az írásra fordítani, és köszönjük az állandó olvasóknak, hogy Cherry és Peyton kalandját követik!
Remélem elnyeri a tetszéseteket!
Jó olvasást! :)
( Véleményezni most se felejtsetek el! ;) )

* Peyton Cox szemszöge *

Az előadásomnak utolsó szavait mondtam ki, mikor visszaérkeztünk a fogadóba. Elbúcsúztam a csoporttól, majd fáradtan leültem a pult mellett elhelyezkedő kanapéra. A szemeimet egy pillanatra lehunytam, majd ki is nyitottam, mikor meghallottam egy ismerős hangot.

- Nincs kedved nekem egy kis magánórát tartani? - kúszott az arcára egy csábító mosoly, amitől szinte elájultam volna... Unottan néztem rá.

- A választ te magad is tudhatod.

- Tehát igen, mikor találkozunk? - Nem értem ezt a férfit, miért nem ment el a csoporttal együtt.

- Itt fog hagyni a csoport - tereltem a témát, kicsit idegesen.

- Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Mert nem akarok?

- Holnap itt találkozunk. - Pofátlan.

- Na, azt még meghiszem. Indulás! - keltem fel, és a bejárathoz léptem, hogy elbúcsúztassam az utolsó vendéget is, Mr. Styles-t.

- Csak nem vagy ideges? - kuncogott halkan, mire csak megráztam a fejem.

- Sosem vagyok ideges.

- Pedig most annak látszol. Ne legyél ideges, árt a szépségednek! - kacsintott, mire megforgattam a szemeimet, majd becsaptam az ajtót utána. Hihetetlen, pofátlan alak. De mégis egy félisten. Egy olyan félisten, aki külsőre az ideálom, belsőre pedig a teljes ikertestvérem. De ez a fülbemászó, mély, dörmögős hang... Ahw. Nem, nekem nem tetszik, és nem akarok holnap itt találkozni vele! És punktum!

******

Másnap fáradtan keltem ki az ágyból. Az éjjel a számomra ismeretlen, Mr. Styles-el álmodtam... Brr. Idegesítő, pofátlan, öntelt férfi... De mégis valamiért tetszik.

Elűztem ezeket a gondolatokat a fejemből, és a reggeli teámra összepontosítottam minden figyelmemet, mikor meghallottam Cherry hangját.

- Mi bajod van? Szótlan vagy. Pedig Peyton Cox sosem szótlan! - vizslatott kíváncsian, mire csak sóhajtva a mosogatóba helyeztem az üres csészét.

- Egy szó: öntelt.

- Magadra céloztál?

- Nagyon vicces vagy.

- Tudod, hogy vicceltem... - mosolyodott el halványan, mire én is ezt tettem. - Kiről van szó?

- Harry Styles. Öntelt barom, aki azt hiszi, hogy fél perc alatt az ágyába kerget egy nőt. Emellett okos is. De ez nála háttérbe szorult, mikor megjegyezte, hogy ma találkozni fogunk, az ellenkezésem ellenére is.

- Ne foglalkozz vele. Az ilyenek mindig is léteztek. Hogy néz ki? - kíváncsiskodott, mire visszagondoltam arra az álomférfira.

- Göndör haj, gyönyörű zöld kék szemek, telt ajkak, kidolgozott felsőtest, elképesztő stílus...

- Tetszik neked - nézett mélyen a szemembe, de láttam a mosolyt a szemében.

- Dehogy tetszik! - háborodtam fel, mire pókerarcot vágott. - Na jó, talán... Egy picit.

- Egy picit, aha.

- Tényleg, na! - néztem rá csúnyán, mire elnevette magát, és kiment a konyhából. 

Sóhajtva felálltam, és a szobámba mentem. Magamra kaptam a munkaruhámat, kivételesen ma alig gomboltam be a gombokat, így volt némi dekoltázsom. A hajamat kivasaltam, és a kedvenc parfümömből egyet-kettőt fújtam magamra.

Épp szaladtam le a lépcsőn, mikor a könnyeivel küszködő Cherryvel futottam össze. A táskámat az asztalra dobtam, és leültem a kanapéra, mellé.

- Mi a baj, drágám? - érdeklődtem kíváncsian. Rosszul esett így látni őt, Cherry.-t szomorúan látni olyan, mintha többé nem lenne víz, amin megélhetnénk. Szörnyű.

Magamhoz húztam, mire motyogni kezdett.

- Niall, és...

- Milyen Niall? 

- Niall Horan... Nem ismered. Egy fiú... Nem kell többet tudnod róla.

- Ne hidd, hogy megúsztad, beszélünk még róla. És ki a másik?

- Tyler... - ejtette ki a nevét lassan, és halkan, mintha valami szitokszót mondott volna. A név hallatára megfeszültem, és megráztam a fejem. Tyler Cherry volt barátja, - akit mindig is utáltam - megverte, olyan kék-zöld foltok voltak rajta, hogy az agyamat eldobtam volna, és kicsináltam volna a fiút.

És majdnem le is ütöttem a fiút, egyedül Cherry fogott vissza. Pedig komolyan megtettem volna. - Nem akartam, hogy tudj erről...

- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz... Bármikor, bármit. - mosolyogtam rá kedvesen, és megöleltem. - Amint hazaértem, beszélünk erről a Niall gyerekről. Most sietnem kell.

Ha bármi baj van, hívj!

- Meglesz. Köszönöm! - törölgette a könnyeit, mire csak egy puszit nyomtam az arcára.

- Majd jövök, sietek! - ezzel bezártam magam mögött az ajtót, és a kocsim felé igyekeztem.

A rádiót kapcsolgatva, megakadtam egy számnál. A címe " Infinity " volt. Az előadóját nem tudtam, nem is érdekelt, csak élveztem a kellemes hangokat, a szavakat ettem. Megtetszett a zene, baromira...

  

******

A munkahelyem előtt kiszállva, egy túlságosan ismerős autóra lettem figyelmes. Az autót már tegnap is felfedeztem, mikor Mr. Styles elhajtott. Csak is annak a férfinak lehetett a kocsija, különben is... Ma nem vártam csoportra, legalább is nem szóltak. Jajj, ne...

A munkahelyem küszöbét átlépve Jessica hangját hallottam meg, ahogy köszön nekem, és én is kedvesen mosolyogva tettem ugyanazt.

- Peyton, vendéged van! - szólt nekem, mire felhúztam a szemöldököm.

- A nevét nem mondta? - Tudtam ki az, hiába kérdeztem. Csak is az az öntelt, barom lehetett az... Tudta, hogy ide fog jönni. - Tudod mit, mindegy. 

- Az irodádban van - mosolygott rám, én pedig sóhajtva igyekeztem az én kis helyiségem közelébe.

A kilincset könnyedén nyomtam le, és nyitottam be. Igaza volt Jessicanak... Styles az asztalomon ült, és a dolgaimat nézegette, fogdosta.

- Mr. Styles-nek nem tanították meg, hogy más cuccához nyúlni Tilos? - dobtam le a cuccomat az asztalra, és szemöldök felvonva néztem a " vendégemre ".

- És Peyton Cox-nak nem tanították meg, hogy kopogás nélkül benyitni Tilos? - vigyorodott el, mire helyet foglaltam a székemben, és gyilkos mosollyal ajándékoztam meg.