3. fejezet

  Sziasztok! :D
  Nagyon szeretném megköszönni az előző részhez írt aranyos kommentjeiteket, ezek rengeteget jelentenek nekem... Örülnék ha nem felejtenétek el továbbra is megírni őket, hisz ezek inspirálnak az íráshoz!
  Jó olvasást ehhez a fejezethez is!

 

I never know

                   how to find me the Love

* Cherry szemszöge *

Sosem tudtam volna elképzelni, hogy valaha is egy fiún fogom törni a fejemet, de hát úgy látszik, ez a nap is eljött. Igen, egy srác körül forogtak a gondolataim. És, miközben rajta gondolkoztam, a fejemben egyre csak az Ő neve zakatolt, megállás nélkül. Nem tehettem ellene semmit, de az volt a legfurcsább, hogy nem is akartam.
  - Niall Horan - suttogtam, mint valami megszállott, majd gondolkodás nélkül előkaptam a telefonom, és fél perc múlva már a Facebook keresőmezőjét nézegettem. Meglepetésemre rengeteg Niall-t adott ki találatként. Ez eddig nem olyan furcsa, csakhogy mindegyiküknek ugyanaz volt a képe. Egy szőke srác, mikrofonnal a kezében. Amin a legjobban meglepődtem, hogy az tényleg Ő volt. És akkor történt, hogy leesett a tantusz. Nagyot is koppant. A fiú valami One Director, vagy hasonló nevű banda tagja volt. Annak idején a húgom rengeteget hallgatta őket, és tele plakátolta velük a szobája falát. Csoda, hogy nem jöttem erre már rá akkor, amikor láttam, hogy sokan megbámulják őt. Valahogy sikerült megtalálnom a hivatalos honlapját, aminek rögtön küldtem is egy üzenetet.
  "Nem tudom emlékszel e még rám, a tegnapi lány vagyok a híd alól... Szóval a szörfös lány. Cherry. És... csak megszeretném köszönni, amit értem tettél! Komolyan!"
  Amint elküldtem, nem kellett sokat várnom, máris kaptam egy értesítést... de lelkesedésem azonnal elmúlt, amikor láttam, hogy csak Tyler az.
  "Nagyon sajnálom, ami tegnap történt :( De őszintén, ki volt az a srác?"
  Amint látta, hogy elolvastam az üzenetét, újra rákezdett.
  "Cherry! Válaszolj, kérlek!"
  " Nem mondom még egyszer!"
  " CHERRY! NE AKARD HOGY ÁTMENJEK!"
  És akkor megtettem, amit már rég meg kellett volna tennem. Blokkoltam Tyler Cassidyt.

******

Az elkövetkező pár órában mindent csináltam, ami beletartozik az unatkozás fogalmába. Na meg, mivel nem volt munkanapom, a strandra meg nem akartam menni, otthon lógattam a lábamat. És vártam. Hogy mire? A srác üzenetére. Már ha vissza ír. Nos, szégyenlem bevallani, de még mindig Niall járt a fejemben.

  Azt is szerettem volna, ha Pey hazaér. Nagyon szerettem volna beszélni vele. Talán eddig soha sem éreztem, hogy ki kell öntenem a szívem neki. De csak nem jött, és tudtam, még messze van a munkaideje vége.

  Déltájt vele járt az idő, amikor pittyegett egyet a telefonom. Úgy ugrottam oda a mobilomhoz, mintha valami zsákmányára lecsapó ragadozó lennék. A kijelzőn a következő villogott:

  "Nick Junioran ismerősnek jelölt"

  Reméltem, hogy ez csak egy idióta álnév, valamint az, hogy tényleg az rejtőzik mögötte, akire gondolok. Gyorsan visszaigazoltam, majd örömmel vettem, hogy máris üzenetem érkezett tőle.

  "Szia kislány. Reménykedtem, hogy írni fogsz ;) "

  " Szia kisfiú. Reménykedtem, hogy nem írsz."

  Ezt mind vigyorogva küldtem el neki. Ajkamba harapva vártam a válaszát.

  "Jó, akkor megyek is... Byebyee!"

  " Nee, várj még! Mi az hogy Nick Junioran?"

  " Egy szexi álnév. Mi más?"

  " És honnan tudjam, hogy tényleg te vagy az?"

  Egy perc elteltével egy kép érkezett... Niallről, amint félmeztelenül ül egy lépcsőn (?).

  "Ezt beállíthatod háttérképnek ;) tudom hogy szívesen teszed"

  " Talált, minden álmom az, hogy a meztelen felsőtestedet bámuljam..."

  " Miért, nem csábító?"

  " De, baromira"

  Pár percig nem érkezett semmi válasz, és amikor már azt hittem ennyi volt a beszélgetésünk, a telefonom képernyője újra bejelzett.

  " Nincs kedved átjönni?"

******

Fél óra múlva egy hosszú, világoskék ruhában virítottam az Band Street 6-os számú háza előtt, és a csengőt nyomogattam. Nem telt bele sok időbe, az ajtó kitárult, és egy takróba burkolózott alak nyitott ajtót. Csodálkozva méregettem, de nem volt időm egy szót sem szólni, mert megragadott, és úgy ahogy voltam berántott a házba.
  - Mi a... - rántottam ki a kezem az ember kezéből, amint becsukta mögöttünk az ajtót. - Ki maga?
  - Nick Junioran - szólt a takaróval borított személy, mire megkönnyebbülten lerántottam róla az őt fedő cuccot. - Hé, most rontod az ijesztő szellem imidzsemet! - kiabált rám a szöszi, de nem tudta megállni, elröhögte magát.
  - Beszélnünk kell! - szóltam rá hirtelen felindulásból.
  - Miről? - nekidőlt az ajtónak, és onnan méregetett. Hangja megint meglepett a maga különlegességével.
  - Tegnap...
  - Csitt! Nem akarom hallani. Jött az a bunkó barom, én meg elkergettem a fenébe. Ennyi. Kész. Lezárt ügy. - Meglepetten jöttem rá, hogy valószínűleg Niallt valami nagyon zavarta az ügyben, de inkább ráhagytam.
  - Oké, ha erről nem akarsz beszélni, van más is - kezdtem bele. - Miért nem mondtad, hogy a One Director-ban játszol? - néztem rá felvont szemöldökkel. Egy pillanatra úgy nézett ki, mintha nagyon elakarna mosolyodni, de végül pókerarccal válaszolt.
  - Mert nem játszom a One Directorban - a "Director" szót már nem tisztán lehetett érteni, mert elröhögte magát, és rázkódó vállal hátra borult a kanapéjára.
  - Mondtam valami rosszat?
  - Nem, semmit. Csak mondd már el, mégis hol hallottál te erről a bandáról?
  - A rádióból.
  - Nem lehet, hogy véletlenül One Direction - t akartál mondani? - újra elkezdett röhögni, mire csak a szememet forgattam.
  - Nem vagyok rajongó, nem tudtam pontosan.
  Hirtelen támadt egy ötletem. De ahhoz először is arra volt szükségem, hogy elvonjam Niall figyelmét. Elővettem a legszebb mosolyom, úgy néztem rá, miközben még jobban átgondoltam a terv részleteit. Hajrá Cherry, sikerülni fog!








 

2. fejezet

                   Unexpected guest

Halihó!
Meg is érkezett blogunk 2. fejezete, ami Peyton szemszögéből íródott. 
Igyekezünk minél több időt az írásra fordítani, és köszönjük az állandó olvasóknak, hogy Cherry és Peyton kalandját követik!
Remélem elnyeri a tetszéseteket!
Jó olvasást! :)
( Véleményezni most se felejtsetek el! ;) )

* Peyton Cox szemszöge *

Az előadásomnak utolsó szavait mondtam ki, mikor visszaérkeztünk a fogadóba. Elbúcsúztam a csoporttól, majd fáradtan leültem a pult mellett elhelyezkedő kanapéra. A szemeimet egy pillanatra lehunytam, majd ki is nyitottam, mikor meghallottam egy ismerős hangot.

- Nincs kedved nekem egy kis magánórát tartani? - kúszott az arcára egy csábító mosoly, amitől szinte elájultam volna... Unottan néztem rá.

- A választ te magad is tudhatod.

- Tehát igen, mikor találkozunk? - Nem értem ezt a férfit, miért nem ment el a csoporttal együtt.

- Itt fog hagyni a csoport - tereltem a témát, kicsit idegesen.

- Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Mert nem akarok?

- Holnap itt találkozunk. - Pofátlan.

- Na, azt még meghiszem. Indulás! - keltem fel, és a bejárathoz léptem, hogy elbúcsúztassam az utolsó vendéget is, Mr. Styles-t.

- Csak nem vagy ideges? - kuncogott halkan, mire csak megráztam a fejem.

- Sosem vagyok ideges.

- Pedig most annak látszol. Ne legyél ideges, árt a szépségednek! - kacsintott, mire megforgattam a szemeimet, majd becsaptam az ajtót utána. Hihetetlen, pofátlan alak. De mégis egy félisten. Egy olyan félisten, aki külsőre az ideálom, belsőre pedig a teljes ikertestvérem. De ez a fülbemászó, mély, dörmögős hang... Ahw. Nem, nekem nem tetszik, és nem akarok holnap itt találkozni vele! És punktum!

******

Másnap fáradtan keltem ki az ágyból. Az éjjel a számomra ismeretlen, Mr. Styles-el álmodtam... Brr. Idegesítő, pofátlan, öntelt férfi... De mégis valamiért tetszik.

Elűztem ezeket a gondolatokat a fejemből, és a reggeli teámra összepontosítottam minden figyelmemet, mikor meghallottam Cherry hangját.

- Mi bajod van? Szótlan vagy. Pedig Peyton Cox sosem szótlan! - vizslatott kíváncsian, mire csak sóhajtva a mosogatóba helyeztem az üres csészét.

- Egy szó: öntelt.

- Magadra céloztál?

- Nagyon vicces vagy.

- Tudod, hogy vicceltem... - mosolyodott el halványan, mire én is ezt tettem. - Kiről van szó?

- Harry Styles. Öntelt barom, aki azt hiszi, hogy fél perc alatt az ágyába kerget egy nőt. Emellett okos is. De ez nála háttérbe szorult, mikor megjegyezte, hogy ma találkozni fogunk, az ellenkezésem ellenére is.

- Ne foglalkozz vele. Az ilyenek mindig is léteztek. Hogy néz ki? - kíváncsiskodott, mire visszagondoltam arra az álomférfira.

- Göndör haj, gyönyörű zöld kék szemek, telt ajkak, kidolgozott felsőtest, elképesztő stílus...

- Tetszik neked - nézett mélyen a szemembe, de láttam a mosolyt a szemében.

- Dehogy tetszik! - háborodtam fel, mire pókerarcot vágott. - Na jó, talán... Egy picit.

- Egy picit, aha.

- Tényleg, na! - néztem rá csúnyán, mire elnevette magát, és kiment a konyhából. 

Sóhajtva felálltam, és a szobámba mentem. Magamra kaptam a munkaruhámat, kivételesen ma alig gomboltam be a gombokat, így volt némi dekoltázsom. A hajamat kivasaltam, és a kedvenc parfümömből egyet-kettőt fújtam magamra.

Épp szaladtam le a lépcsőn, mikor a könnyeivel küszködő Cherryvel futottam össze. A táskámat az asztalra dobtam, és leültem a kanapéra, mellé.

- Mi a baj, drágám? - érdeklődtem kíváncsian. Rosszul esett így látni őt, Cherry.-t szomorúan látni olyan, mintha többé nem lenne víz, amin megélhetnénk. Szörnyű.

Magamhoz húztam, mire motyogni kezdett.

- Niall, és...

- Milyen Niall? 

- Niall Horan... Nem ismered. Egy fiú... Nem kell többet tudnod róla.

- Ne hidd, hogy megúsztad, beszélünk még róla. És ki a másik?

- Tyler... - ejtette ki a nevét lassan, és halkan, mintha valami szitokszót mondott volna. A név hallatára megfeszültem, és megráztam a fejem. Tyler Cherry volt barátja, - akit mindig is utáltam - megverte, olyan kék-zöld foltok voltak rajta, hogy az agyamat eldobtam volna, és kicsináltam volna a fiút.

És majdnem le is ütöttem a fiút, egyedül Cherry fogott vissza. Pedig komolyan megtettem volna. - Nem akartam, hogy tudj erről...

- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz... Bármikor, bármit. - mosolyogtam rá kedvesen, és megöleltem. - Amint hazaértem, beszélünk erről a Niall gyerekről. Most sietnem kell.

Ha bármi baj van, hívj!

- Meglesz. Köszönöm! - törölgette a könnyeit, mire csak egy puszit nyomtam az arcára.

- Majd jövök, sietek! - ezzel bezártam magam mögött az ajtót, és a kocsim felé igyekeztem.

A rádiót kapcsolgatva, megakadtam egy számnál. A címe " Infinity " volt. Az előadóját nem tudtam, nem is érdekelt, csak élveztem a kellemes hangokat, a szavakat ettem. Megtetszett a zene, baromira...

  

******

A munkahelyem előtt kiszállva, egy túlságosan ismerős autóra lettem figyelmes. Az autót már tegnap is felfedeztem, mikor Mr. Styles elhajtott. Csak is annak a férfinak lehetett a kocsija, különben is... Ma nem vártam csoportra, legalább is nem szóltak. Jajj, ne...

A munkahelyem küszöbét átlépve Jessica hangját hallottam meg, ahogy köszön nekem, és én is kedvesen mosolyogva tettem ugyanazt.

- Peyton, vendéged van! - szólt nekem, mire felhúztam a szemöldököm.

- A nevét nem mondta? - Tudtam ki az, hiába kérdeztem. Csak is az az öntelt, barom lehetett az... Tudta, hogy ide fog jönni. - Tudod mit, mindegy. 

- Az irodádban van - mosolygott rám, én pedig sóhajtva igyekeztem az én kis helyiségem közelébe.

A kilincset könnyedén nyomtam le, és nyitottam be. Igaza volt Jessicanak... Styles az asztalomon ült, és a dolgaimat nézegette, fogdosta.

- Mr. Styles-nek nem tanították meg, hogy más cuccához nyúlni Tilos? - dobtam le a cuccomat az asztalra, és szemöldök felvonva néztem a " vendégemre ".

- És Peyton Cox-nak nem tanították meg, hogy kopogás nélkül benyitni Tilos? - vigyorodott el, mire helyet foglaltam a székemben, és gyilkos mosollyal ajándékoztam meg. 

1. fejezet

    Sziasztook! Meg érkeztem a storynk első részével, amit Cherry szemszögéből olvashattok. Tudom, nem lett a legjobb, de azért remélem, egy icipicit elnyeri a tetszéseteket. Hogyha tetszett, vagy ha nem, írjátok meg kommentben a véleményeteket, iratkozzatok fel, ugyanis nekünk ez rengeteget jelent! Köszönjük! :)

 

Love is dangerous ...

                            especially if you are over

 

* Cherry Rosewood szemszöge *

Mikor nekikezdtem a napnak, fogalmam sem volt, hogy egy ismeretlen sráccal fogok barangolni a városban a boltok között. Máskor szinte kilencvenkilenc százalék, hogy nemet mondtam volna annak, aki megkér rá, hogy tartsak vele - főleg ha ismeretlenről volt szó. Na, ezért volt fura, hogy mégis igent mondtam Niallnak. Persze, még most is pont olyan idegesítő volt, mint azelőtt - főleg, hogy fogalmam sincs miért, de ahányszor valaki elment mellettünk, őrült visítozásban tört ki.

  - Hova megyünk? - kérdeztem már sokadszorra, mivel a fiú egyik bolt előtt sem állt meg, szüntelenül csak ment előre.  

  - Várd ki a végét, ígérem tetszeni fog. Szuper hely - biztosított vigyorogva.

  - Ha az a célod, hogy odaviszel valami ruhás boltba, azzal, hogy bármit megveszel amit kérek, csak azért, hogy a karjaidba rohanjak, akkor a terved nem fog beválni! - figyelmeztettem.

  - Lebuktam - sóhajtott színpadiasan, majd elröhögte magát. - Ennyire tömeg srácnak  nézel?

  Elpirulva lesütöttem a szemem. Fenébe. Csak remélni mertem, hogy nem veszi észre.

  - Itt is vagyunk - ünnepélyesen széttárta a karjait, mire felnéztem az előttünk lévő kirakatra.

  Szemeim kikerekedtek, amint megláttam az említett helyet, és karjaim keresztbe fontam magam előtt, jelezve kiborulásom.

 - Mi az? Nem tetszik? - kérdezte kissé meglepett arccal Niall.

 - Hogy tetszik - e? Ezt komolyan gondoltad? Ez... Azt hitted, hogy ez be fog jönni? Mert akkor nagyot tévedtél! Nálam ez nem jött be - borultam ki teljesen. A rossz emlékek szinte varázsütésre törtek elő, és záporozták el a gondolataimat. Inkább szomorúan, mint dühösen néztem az előttem álló, megszeppent srácra.

  - Az ajándékboltokat általában mindenki szereti - tárta szét a kezét tanácstalanul.

  - Hát, én nem - igyekeztem visszatartani a könnyeimet, amint gyorsan besandítottam a boltba, hátha meglátom őt. Tényleg ott volt. Éppen egy vásárlóval flörtölt, és... jobban nézett ki mint valaha. Elkaptam a tekintetem onnan, és elindultam visszafelé. - Nem kellett volna eljönnöm veled, Niall. Nem is ismerlek - kiabáltam még oda neki, egy pillantásra sem méltatva.

  - De... - kezdte, ám még mielőtt folytathatta volna, a szavába vágtam.

  - Különben is, lehet, hogy valaki a strandon vár rá, hogy megtanítsam szörfözni! - Be kell vallanom, ez volt a legbénább kifogás, amit bedobhattam, ugyanis tudomásom szerint ebben az időpontban nincs órája egyetlenegy tanítványomnak sem. Mondjuk ő ezt nem tudhatta.

  Mivel nem kaptam választ, mégis hátra fordultam, de Niall már nem volt ott. Csalódottan sóhajtottam - na, ezért még most is megtudnám ölni magam-, majd igyekezve nem törődve ezzel visszaindultam a strand felé.

******

Pár óra múlva megérkeztek a szörfös diákjaim, és el is kezdtem őket oktatgatni. Mivel a haladókkal volt dolgom, már mindannyian tizenöt-tizenhat éves korosztályban mozogtak, ezzel együtt pedig már elég ügyesek is voltak, talán a legjobbak a csoportjaim közül. És sajnos elég nagyok okosak is ahhoz, hogy rájöjjenek, valami nincs rendben velem.

  - Mi a baj, Cherry? - érdeklődött az edzés szünetben Emma.

  - Semmi - vágtam rá kapásból. Nem gondoltam volna, hogy ennyire látszik a szomorúságom, amit igazából nem tudom miért éreztem. Nem volt rá különösebb okom, hogy letört legyek.

  - Aha, persze - vigyorodott el Em, és idiótán elkezdte fel-le mozgatni a szemöldökét. - Talán fiúügyről van szó?

  - Mi van a fiúkkal? - hallottam meg ismerős hangot a hátam mögül. A hátamon jeges borzongás futott végig, amint felismertem annak tulajdonosát. A szívem a torkomban dobogott, míg lassan felé fordultam, és végig néztem rajta. Nehezen tudtam megállni, hogy ne törjek ki könnyekben, de végül sikerült nyugton maradnom. - Nem is köszönsz? - ahogy újra megszólalt, nagyot nyelve végignéztem rajta. Ma már másodszorra. Sötétbarna haját jól megcsinálta, látszott rajta, hogy sokat dolgozott vele; kék szemeiben láttam a régi csillogást. Tyler Cassidy, a volt barátom állt előttem, teljes valójában.
  - Nem terveztem - jegyeztem meg szúrósan. Tanítványaim lélegzetvisszafojtva hallgattak. Mivel már meséltem nekik Tylerről, valószínűleg felismerték.
  - Naa, Cherry! Miért vagy ilyen? - elkezdett közelíteni felém. - Te is tudod, mennyire szeretsz... Miért nem jössz ide, és ölelsz meg? - barátias hangsúlyra váltott.
  - Maradj csöndben, Tyler, és húzz el! Most... nem alkalmas.
  - Kérlek, vagy tudod mi lesz! - az előbbi barátságosság most már sehol sem volt.
  - Nem Tyler. Nem tudom. Te viszont pontosan tudod, hogy hol a helyed! Menj innen, és ne várd meg azt, hogy üvölteni kezdek veled.
  - Ha nem teszed amit mondok, meg foglak ütni! - gonosz mosoly bukkant fel arcán, amitől fel állt a hátamon a szőr. Emma és a többiek már rég eltávolodtak. Ijedten vettem tudomásul, hogy egyedül maradtam. - Hallottad?
  - Két szó. Tűnj! El!
  - Cherry Rosewood! Ha nem csinálod, amit mondok, itt helyben... - sosem tudtam meg, hogy mit tett volna Tyler, mert a következő pillanatban egy szőke srác jelent meg, és onnantól kezdve... nos, elfajultak a dolgok.


Prológus

                    Minutes moment

* Peyton Cox szemszöge *

Lerobogtattam a lépcsőn, szinte majdnem fel is buktam, mikor biztonságba helyeztem magam, megfogtam a korlátot, és szaladtam tovább.

- Cherry! Cherry! - kiabáltam hangosan, és már rohantam is a konyhába, ahol a legjobb barátnőm ült.
- Mi az? - kapta fel a fejét Cherry, és kissé ijedten nézett rám, mintha szellemet látott volna.
- Mr. Reallyking235 visszaírt - vigyorodtam el, mikor kiejtettem hódolóm nevét.
- Oh, azt hittem már bomba robbant a strandon - unottan visszafektette a fejét a konyha asztalra támaszkodó kezére. Gondolom nem erre számított. - De, persze ez is szuper - szólt tettetett lelkesedéssel.
- Ugyan, ne legyél már ilyen kis jókislány - horkantam fel, és helyet foglaltam a mellette lévő széken. - Tudod, hogy fontos ez nekem. Ő az első, aki szerelmet vallott nekem, és még nekem is tetszik.
- Mivel az összes többit kidobtad... - állt fel, és a mosogatóhoz lépett, hogy elmossa a mosatlan edényeket.
- Az mellékes. Nekem Ő kell! - néztem fel a plafonra vágyakozó, ragyogó szemekkel.
- Persze, még nem is láttad...
- De a személyisége tetszik, az olyan vonzó... Olyan szexi.
- Szexi? - nevetett ki, én pedig megcsóváltam a fejemet. Mély gondolkodásokba estem, majd egy gonosz vigyorral néztem a barátnőmre, aki épp akkor fordult meg. - Mi van?
- Féltékeny vagy!
- Én, féltékeny? Őrült vagy! - rázta meg hitetlenül a fejét, de én tudtam, hogy ez a baja.
- Akkor meg mi bajod van?
- Nem szeretném, hogy csalódj. Ennyi!
- Nem fogok csalódni, ismerem... - mosolyodtam el. Cherry olyan, mint a nővérem, megértem, hogy aggódik, és szeretem is ezt az oldalát, de néha túlzásba viszi. - Egyébként is... Miért nem mész el te is pasizni?
- Pasizni? Te tényleg őrült vagy!
- Naa, mindig itthon ülsz, ha nem éppen a vízben gyakorlod a " szörföző technikáidat "... - rajzoltam idézőjeleket az ujjaimmal a levegőbe, Ő pedig felvette a cipőit. Ajjajj, kibújik a probléma alól.
- Mennem kell, Pey! - intett, mire felháborodva kiáltottam utána.
- Cherry!

* Cherry Rosewood szemszöge *

A strandon a szokásos hangulat uralkodott: rengetegen nyüzsögtek kisebb csoportokban, egyesek pedig a jó időt kiélvezve napoztak. Na meg, voltak egy kevesen, akik a tengervízben úszkáltak, esteleg szörföztek. Közéjük tartoztam én is; a kék deszkámmal a kezemben rohantam be a vízbe, és egyensúlyba hozva magam élveztem a vizet. Beljebb evezve felálltam a szörfdeszkán, és elkaptam pár nagyobb hullámot.
  - Hé csajszi, legközelebb engem lovagolj meg így, ne a hullámokat! - üvöltötte valaki a hátam mögött. Erre rögtön odakaptam a fejem, hogy szúrós pillantásokkal illessem a személyt. Nem kellett volna. Egy nálam biztosan magasabb, szőke, kék szemű, kajánul vigyorgó, kissé izmos srác állt tőlem kicsit távolabb egy másik deszkán. Szívesen mondanám rá, hogy ronda volt, de az oltári nagy hazugság lenne. Ó, a fenébe is, nagyon helyes volt! De persze nem volt az esetem...
  - Fogd be! - morogtam inkább magamnak mint neki, mire odaintett nekem.
  Muszáj volt leráznom, így hasra feküdtem, és kifelé kezdtem el evezni. Viszonylag hamar a partra érve egy üres szék mellé raktam szörfdeszkát, én pedig leültem, napozást színlelve. Nem sokáig volt nyugtom, egy perccel később egy szőke fej vigyorgott bele a képembe.
  - Állj már arrébb, eltakarod a Napot! - dühösen legyintettem, körülbelül mintha egy legyet akarnék lecsapni.
  - Engem nem rázol le ilyen könnyen csajszi - kacsintott.
  - Másokat már sikerült elüldöznöm így - motyogtam. - Most már igazán elmehetnél másoknak csapni a szelet! Told el innen a szép kis képedet, mert nálam nem fogsz ilyen könnyen sikerrel járni!
  - Niall Horan - mutatkozott be. Úgy látszik nem vette tudomásul amit mondtam...
  - Cherry Rosewood - dünnyögtem megadóan. - Na és most hogy tudod a nevem nincs kedved odébb állni? Minden értelemben.
  - Addig biztos nem, amíg el nem jössz velem valahova. - Mondta kissé rekedt, mégis férfias hangon.
  - De mégis...
  - Az titok - kacsintott, majd a kezét nyújtotta. Kínosan nevetve fogadtam el, és hagytam, hogy felhúzzon.
  - És most? - vontam fel a szemöldököm, mire sejtelmesen elmosolyodott.
  - Most következik a jó rész.

* Peyton Cox szemszöge *

Miután Cherry elment, én is felszaladtam a szobámba, és felvettem a mindennapi dolgozó szettemet. Egy inget foglalt magába, -  amit könyökig felhajtottam - , egy csőszoknyát, - ami a combom közepéig ért - , valamint egy fekete lapos talpú, nyitott cipőt. A hajamat lazán kifésültem, - többször is végigmentem rajta fésűvel - , majd felvettem a sötét üvegű, Ray-Ben napszemüvegemet, és indultam is.
A kocsit lazán vezettem, szinte már szokásossá vált, hogy amíg én kocsival száguldozom a városban, addig Cherry a vízben dönti meg a hullámokat. A rádiót bekapcsoltam, majd amint meghallottam felcsendülni Ella Henderson hangját, ahogy éneklelte a " Here for you " számát, felhangosítottam, és együtt énekeltem hangosan az énekesnővel a szöveget. 
Nem több, mint tíz perc alatt eljutottam a munkahelyemre, ahol Josh fogadott.
- Pedig már azt hittem, hogy megint elkésel... - szemtelenkedett.
- Nagyon vicces vagy Josh, inkább mondd, hogy mikor jön az én csoportom.
- Fél tizenegyre vannak kiírva, és ahogy elnézem, nem sokára ideér a csoport.
- Remek - biccentettem, majd az én kis helyiségembe vonultam, ahova ledobtam a táskámat, és a székemre leülve elővettem a mobilom. 
" Új üzenetet kaptál Mr. Reallyking 235-től! "
Egy pillanat alatt oldottam fel a készülékemet, és néztem meg az érkező üzenetet. Elmosolyodtam a küldeményen.
" Jó reggelt, Hercegnőm! Hogy aludtál? "
Pötyögni kezdtem a választ, túl gyorsan, majd pár pillanat alatt láthattam is a kijelzőn az üzenetemet.
" Jó reggelt, Hercegem! Egész jól, veled álmodtam, valamint a piszkos szavaiddal... "
Nos, igen, szoktunk perverzkedni, nem kicsit... De ezt kell szeretni, mindig is az erényeim közé tartozott a huncutságom is. 
Már láttam, hogy írja válaszát, mikor Josh nyitott be, hogy itt van a csoportom. Elsötétült a telefonom képernyője, mikor kikapcsoltam, majd felálltam, és kiléptem az ajtón. Elsétáltam a fogadó teremhez, ahol a csapat állt, akik Londonból jöttek. Széles mosolyt varázsoltam az arcomra, majd megszólaltam.
- Üdvözlök mindenkit, itt, Beverly Hills városában, valamint híres múzeumunkban, a Virginia Robinson Gardensban... - mindenki felém fordult, majd folytattam. - Tehát ez a hely volt Virginia Dryden Robinson, valamint Harry Winchester Robinson magánlakása. 1911-ben tervezte egy amerikai ember, akit Nathaniel Drydennek hívtak...
Rengeteg mindenről beszéltem még: a keletkezéséről, kik éltek benne, történetéről...
Épp beszéltem a nevének eredetéről, mikor egy férfi szólt bele a mondandómba.
- Elnézést, de a lényeget kihagyta... Az épület anyagát... Tervezésének hosszát... Pedig ez lényeges dolog, nem de?
- De, persze. Megtudhatom a nevét? - néztem picit szúrósan a férfire, akinek az arcát egy kalap, és egy napszemüveg takarta.
- Harry Styles.
A hangja rekedt, és mély volt, mégis elkápráztató...
- Akkor, Mr. Styles, ne legyen türelmetlen, azt hitte nem akarok beszélni róla?
- Nem, azt hittem, nem tud beszélni róla - tudtam, hogy kacsintott, pedig nem láttam a szemeit.
- Nos, hinni a templomban kell! - mosolyogtam rá, majd folytattam a menetelt a csapattal, miközben magyaráztam... Bocsánat, magyaráztunk, mert Styles mindig beleszólt a mondandómba. Túl okos... És érdekes.