1. fejezet

    Sziasztook! Meg érkeztem a storynk első részével, amit Cherry szemszögéből olvashattok. Tudom, nem lett a legjobb, de azért remélem, egy icipicit elnyeri a tetszéseteket. Hogyha tetszett, vagy ha nem, írjátok meg kommentben a véleményeteket, iratkozzatok fel, ugyanis nekünk ez rengeteget jelent! Köszönjük! :)

 

Love is dangerous ...

                            especially if you are over

 

* Cherry Rosewood szemszöge *

Mikor nekikezdtem a napnak, fogalmam sem volt, hogy egy ismeretlen sráccal fogok barangolni a városban a boltok között. Máskor szinte kilencvenkilenc százalék, hogy nemet mondtam volna annak, aki megkér rá, hogy tartsak vele - főleg ha ismeretlenről volt szó. Na, ezért volt fura, hogy mégis igent mondtam Niallnak. Persze, még most is pont olyan idegesítő volt, mint azelőtt - főleg, hogy fogalmam sincs miért, de ahányszor valaki elment mellettünk, őrült visítozásban tört ki.

  - Hova megyünk? - kérdeztem már sokadszorra, mivel a fiú egyik bolt előtt sem állt meg, szüntelenül csak ment előre.  

  - Várd ki a végét, ígérem tetszeni fog. Szuper hely - biztosított vigyorogva.

  - Ha az a célod, hogy odaviszel valami ruhás boltba, azzal, hogy bármit megveszel amit kérek, csak azért, hogy a karjaidba rohanjak, akkor a terved nem fog beválni! - figyelmeztettem.

  - Lebuktam - sóhajtott színpadiasan, majd elröhögte magát. - Ennyire tömeg srácnak  nézel?

  Elpirulva lesütöttem a szemem. Fenébe. Csak remélni mertem, hogy nem veszi észre.

  - Itt is vagyunk - ünnepélyesen széttárta a karjait, mire felnéztem az előttünk lévő kirakatra.

  Szemeim kikerekedtek, amint megláttam az említett helyet, és karjaim keresztbe fontam magam előtt, jelezve kiborulásom.

 - Mi az? Nem tetszik? - kérdezte kissé meglepett arccal Niall.

 - Hogy tetszik - e? Ezt komolyan gondoltad? Ez... Azt hitted, hogy ez be fog jönni? Mert akkor nagyot tévedtél! Nálam ez nem jött be - borultam ki teljesen. A rossz emlékek szinte varázsütésre törtek elő, és záporozták el a gondolataimat. Inkább szomorúan, mint dühösen néztem az előttem álló, megszeppent srácra.

  - Az ajándékboltokat általában mindenki szereti - tárta szét a kezét tanácstalanul.

  - Hát, én nem - igyekeztem visszatartani a könnyeimet, amint gyorsan besandítottam a boltba, hátha meglátom őt. Tényleg ott volt. Éppen egy vásárlóval flörtölt, és... jobban nézett ki mint valaha. Elkaptam a tekintetem onnan, és elindultam visszafelé. - Nem kellett volna eljönnöm veled, Niall. Nem is ismerlek - kiabáltam még oda neki, egy pillantásra sem méltatva.

  - De... - kezdte, ám még mielőtt folytathatta volna, a szavába vágtam.

  - Különben is, lehet, hogy valaki a strandon vár rá, hogy megtanítsam szörfözni! - Be kell vallanom, ez volt a legbénább kifogás, amit bedobhattam, ugyanis tudomásom szerint ebben az időpontban nincs órája egyetlenegy tanítványomnak sem. Mondjuk ő ezt nem tudhatta.

  Mivel nem kaptam választ, mégis hátra fordultam, de Niall már nem volt ott. Csalódottan sóhajtottam - na, ezért még most is megtudnám ölni magam-, majd igyekezve nem törődve ezzel visszaindultam a strand felé.

******

Pár óra múlva megérkeztek a szörfös diákjaim, és el is kezdtem őket oktatgatni. Mivel a haladókkal volt dolgom, már mindannyian tizenöt-tizenhat éves korosztályban mozogtak, ezzel együtt pedig már elég ügyesek is voltak, talán a legjobbak a csoportjaim közül. És sajnos elég nagyok okosak is ahhoz, hogy rájöjjenek, valami nincs rendben velem.

  - Mi a baj, Cherry? - érdeklődött az edzés szünetben Emma.

  - Semmi - vágtam rá kapásból. Nem gondoltam volna, hogy ennyire látszik a szomorúságom, amit igazából nem tudom miért éreztem. Nem volt rá különösebb okom, hogy letört legyek.

  - Aha, persze - vigyorodott el Em, és idiótán elkezdte fel-le mozgatni a szemöldökét. - Talán fiúügyről van szó?

  - Mi van a fiúkkal? - hallottam meg ismerős hangot a hátam mögül. A hátamon jeges borzongás futott végig, amint felismertem annak tulajdonosát. A szívem a torkomban dobogott, míg lassan felé fordultam, és végig néztem rajta. Nehezen tudtam megállni, hogy ne törjek ki könnyekben, de végül sikerült nyugton maradnom. - Nem is köszönsz? - ahogy újra megszólalt, nagyot nyelve végignéztem rajta. Ma már másodszorra. Sötétbarna haját jól megcsinálta, látszott rajta, hogy sokat dolgozott vele; kék szemeiben láttam a régi csillogást. Tyler Cassidy, a volt barátom állt előttem, teljes valójában.
  - Nem terveztem - jegyeztem meg szúrósan. Tanítványaim lélegzetvisszafojtva hallgattak. Mivel már meséltem nekik Tylerről, valószínűleg felismerték.
  - Naa, Cherry! Miért vagy ilyen? - elkezdett közelíteni felém. - Te is tudod, mennyire szeretsz... Miért nem jössz ide, és ölelsz meg? - barátias hangsúlyra váltott.
  - Maradj csöndben, Tyler, és húzz el! Most... nem alkalmas.
  - Kérlek, vagy tudod mi lesz! - az előbbi barátságosság most már sehol sem volt.
  - Nem Tyler. Nem tudom. Te viszont pontosan tudod, hogy hol a helyed! Menj innen, és ne várd meg azt, hogy üvölteni kezdek veled.
  - Ha nem teszed amit mondok, meg foglak ütni! - gonosz mosoly bukkant fel arcán, amitől fel állt a hátamon a szőr. Emma és a többiek már rég eltávolodtak. Ijedten vettem tudomásul, hogy egyedül maradtam. - Hallottad?
  - Két szó. Tűnj! El!
  - Cherry Rosewood! Ha nem csinálod, amit mondok, itt helyben... - sosem tudtam meg, hogy mit tett volna Tyler, mert a következő pillanatban egy szőke srác jelent meg, és onnantól kezdve... nos, elfajultak a dolgok.