8. fejezet

                         One Thing

    *Peyton szemszöge*

     Hunyorogva nyitottam ki szemeimet, és az egyetlen dolog, ami eszembe jutott először, az idő. Az éjjeli szekrényemhez nyúltam, mikor egy ölelő kart éreztem meg a derekamnál. Kissé óvatosan emeltem le magamról az elsőre ismeretlen személy kicsit sem zavaró végtagját, mikor rápillantva esett le, hogy ki fekszik mellettem. Szemei lehunyva díszítették arcát, hosszú szempillái eltakarták kissé, de baromi édesen festett ezzel, és a kissé elnyílt ajkaival. 

       A hasára fordult a hirtelen helyzetváltozás miatt, és békésen aludt tovább. Nem mertem felébreszteni, ahhoz túlságosan is csodálatos látvány volt. A telefonomat felemelve döbbentem le, mikor is az időt ellenőrizve, már dél körül járt. 

       Kimásztam óvatosan az ágyból, majd halkan, lábujjhegyen szaladva jutottam el egészen a konyháig. A hűtőt kitárva kutakodtam valamilyen étel után, és győzedelmesen becsuktam az említett tárgyat. Néhány kenyeret tettem magam elé a pulton, és azokkal kezdtem el bajlódni. Többféle felvágottat, uborkát, paprikát, paradicsomot használtam fel a szendvics érdekében.

 Elégedetten ültem le az asztalhoz, ahol már farkaséhesen faltam fel az utolsó darabokat is a szendvicsből. Mellé teát forraltam, amiből egy keveset öntöttem magamnak. Egy másik szendvicsnek fogtam neki, hogy Harry ne haljon éhen. 

        A kenyérszeletet helyeztem el a szendvics tetején, mikor is ölelő karokat éreztem meg a derekamnál. Halvány mosoly ült ki az arcomra, majd mikor tudatosult bennem, hogy a karok a nálam tartózkodó fiúhoz tartoztak, dühösre váltott az arcom. Megfordulva karjaiban, az arcát pillantottam meg. Egy mosollyal ajándékozott meg, mire ellöktem magamtól. Kócos haja keretezte az arcát, és bármennyire is tagadtam, még így is jól nézett ki. Mintha egy címlap fotózáson festett volna, egy fehérnemű kíséretében. 

        Pofátlanul végigmért engem, majd elismerősen biccentett.

- Nem rossz.

- Nem rossz? - kérdeztem vissza.

- Nem, tényleg nem rossz. Nem jó, de nem is rossz - vigyorgott rám, mire lesütöttem a szemeimet, kínosan mosolyogva. Idióta.

- Hé, Harry... Tudtad, hogy...

- Hogy? 

- Hogy egy idióta vagy! - vágtam az arcába, és elsuhantam mellette, megcélozva a kanapét, ahonnan felkaptam a kardigánomat a hidegnek köszönhetően.

- Ez csúnya volt, kislány - rázta meg a fejét nevetve, engem ez csak jobban felhúzott.

- Ne nevess. És nem vagyok kislány - A telefonom csörgése szakította meg a beszélgetésünket, de Harry még egy megjegyzést küldött számomra.

- A reggeli viselkedésed egy kislányéra vall. Csak a kislányok nem öltöznek így... - meredt a szörnyen dekoltált pólómra, amiből kilibbentek a kebleim.

- Ó, fogd be! - forgattam meg a szemeimet, majd fogadtam a hívást.

- Cox kisasszonnyal beszélek?

- Öhm, persze. Kivel beszélek?

- Edward Kingston. A főnöke szólt, hogy értesítsem, ma nem szükséges munkába állnia. Rengeteg gyakorló próbál a mai nap során, nincs számára munka.

- Nos... Köszönöm...? Köszönöm. Viszont hallásra!

- Viszont!

Az értesítést nem tudtam hova tenni. Egyszerre örültem, és lettem kissé csalódott. Mi van akkor, ha lecserélnek? Ha találnak jobbat? Az életem ez a munka, nem vehetik el csak úgy tőlem... Ezekhez hasonló gondolatok keringtek a fejemben, mikor is a Göndörke rám emelte a tekintetét. Kíváncsian vizslatott, én pedig legyintettem egyet. Nem volt fontos. Számára nem. 

- Minden rendben? - lépett közelebb, mire egy aprót bólintottam. - Biztos?

- Harry, ha azt mondanám, hogy igen, akkor hazudnék... - érdeklődve figyelt, várva, hogy befejezzem a mondatot. - Mégis úgy érzem, ha azt mondanám, hogy nem, akkor is hazudnék.

- Tudod... - kezdte, és azzal egy időben távolodott el kissé, és idegesen elröhögte magát. - Nem értelek.

- Tessék? - vontam fel a szemöldökömet, nem tudtam hova tenni a viselkedését.

- Bonyolult vagy. Egyáltalán nem... Nem vagy... Hasonló - kereste a szavakat nehezen, de én még mindig értetlenül meredtem rá.

- Mire gondolsz, Harry?

- Nem vagy ugyanolyan. Nem vagy idegesítő, nem mondhatom azt rád, hogy egy liba vagy, mert nem vagy az...

- Ha ezt bóknak szánod, akkor eléggé rossz kezdő vagy - De ő a szavamba vágott.

- Nem fejeztem be - siklott rám a tekintete, mire érdeklődve bólintottam, ezzel jelezve, hogy hallgatom. - Egyszerűen túl más vagy. Nem vagy hagyományos, nem hordod ugyanazokat a ruhákat, nem sminkeled agyon magad, nem csücsörítesz egy képeden sem, mint egy idegesítő liba... 

Közel lépett hozzám, olyan közel, hogy a levegő elfogyott közöttünk. Szinte éreztem mentolos leheletét, ami csikizte arcomat, és mosolyra kényszerített. De tudtam, még nem fejezte be.

- Ki vagy te...? - suttogta a fülemhez hajolva, mire megremegtem. - Miért nem ájulsz el tőlem?

- Ennyire meglep, hogy nem olvadok el a szörnyű képedtől? - a szavaim szinte magától csúsztak ki a számon, gondolkodás nélkül, és hamar meg is bántam.

A szavaim nem hatoltak el a lelkéig, mert mosoly csúszott az arcára. Csak mosolygott, miközben engem figyelt. Értetlenül néztem, majd ráhagyva, elléptem tőle. A pulthoz léptem, és halkan megszólaltam.

- Csináltam neked szendvicset...

- Meg kéne köszönnöm? - merengett, én döbbenten néztem rá.

- Miért ne kellene?

- Épp az előbb sértettél meg - vádolt, mire megforgattam a szemeimet.

- Látszott, nagyon magadra vetted. Legalább fájt?

- Borzasztóan. De, esetleg...

- Esetleg...? 

- Esetleg egy csók, és talán elfelejthetem azt az apropót... - alkudozott, mire kiszakadt belőlem a nevetés.

- Borzalmas vagy.

- Mégis tetszem neked - kontrázott, én pedig jobban nevetni kezdtem.

- És túl nagy az önbizalmad.

- Ezt pedig imádod bennem! - mosolygott önelégülten, mire magam elé emeltem a kezeimet megadóan.

- Feladom, javíthatatlan eset vagy!

- Hát küzdj ellenem, bébi... - suttogta a nyakamba, nekem pedig enyhe pír szökött az arcomra.

Magamban mosolyogva megráztam a fejemet, és az emeletre siettem, ahol a szobámba belépve magamra zártam az ajtót. A szekrényemből kikapva néhány ruhadarabot dobtam le a fürdőben a kis szennyes kosár tetejére, majd beálltam a zuhany alá. 

            Hagytam, hogy a víz lemosson rólam minden érintést, mindent, aminek nem volt helye rajtam, én pedig kellően élveztem a meleg víz érintését. A hajamat kiengedtem, és hagytam, hogy eláztassa a testem minden egyes porcikáját, majd vizes hajam a vállamra tapadjon. Egy kevéske tusfürdőt nyomtam a kezembe, és alaposan átmostam testem minden egyes területét, a sampont felhasználva pedig újjá varázsoltam hajamat. A sok habot lemosva magamról, elzártam a zuhanyt, és kinyújtva a kezem, a törülközőt vettem magamhoz, amit a testem köré csavartam. Szárazra töröltem a testemet, majd egy másikkal a hajamat. Magamra kaptam egy alsóneműt, és melltartót. A farmer shortot  sem hagyhattam ki, így az is rám került, felülre pedig egy kockás inget aggattam magamra. Egy zoknit húztam a lábaimra, majd a hajam szárításához kezdtem hozzá.

       Nem sokkal ezután a földszintre mentem, ahol Harryt sehol sem találtam. Tekintetem mindenen végigszaladt, mikor is hátulról éreztem kezeket a számra csukódni, és hamar találtam magam a hátamon, a kanapén fekve, döbbent tekintettel. Természetesen nem hagytam magam, így kezére ráharapva hamar felmondott a szolgálatnak, a hímtagjába térdelve lelöktem magamról.

- Szent szar! - nyögött fel, a földön fekve, a kissé kellemetlen helyzetbe hozott fiú, az érzékeny területét fogva. - Jobbra számítottam...

- Mire számítottál? Azt hiszed, egy-két szótól az ágyadban fogok kikötni? - ráncoltam a homlokomat idegesen.

- Mehetnénk az enyémbe is, de jelenleg a tiéd van közelebb - magyarázta az ő gondolatmenetét, mire csak a tenyerembe temettem az arcomat.

- Őszintén, Harry... Hány éves vagy?

- Huszon...

- Nem, értelmileg! - vágok a szavába.

- Huszon...

- Istenem! - csaptam a homlokomra, majd a mosogatóhoz léptem, ami üresen díszelgett. Döbbenten meredtem magam elé, arra gondoltam, hogy esetleg Cherry ért haza, és megtette ezt a szívességet.

- Az én művem - biccentett felém a Göndörke, mint aki hallja a gondolataimat.

- Na ne! Nem vagyok hajlandó elhinni... - tettettem a hülyét, ráncolta a homlokát.

- Ilyen nehéz elhinni számodra?

- Nem csak számomra, hidd el.

- Hé, ez fájt - nevette el magát, mire én is mosolyra húztam a számat. - Mogorva anyuci tud mosolyogni? Na ne! - utánzott le, mire a szememet forgatva hozzá vágtam az egyik díszpárnát a kanapéról felkapva.

Nevetve elkapta, én pedig egy újabb párnát vettem célzásba, mikor a kezemet elkapva a falhoz szorított... A lélegzetem elakadt. A szemeibe néztem, majd a rakoncátlan tincseit vizslattam, onnan pedig a telt ajkaira vándorolt a tekintetem. Egyszerűen nem bírtam magammal, alig bírtam visszafogni magamat az ajkait látván.

- Rossz vagy... - böktem ki az első gondolatot, ami eszembe jutott. Féloldalas mosolyt küldött felém, majd abban a pillanatban elhervadt a mosolya.

- Játsszunk veszélyesen - nézett mélyen a szemembe, ezzel egy időben felém hajolt.

Ps.: Bocsánat, előre is, most csak ennyire telt tőlem, igyekszem a 10. fejezetet kissé megfontoltabban megírni, sajnálom. Nyugodtan írjatok véleményt!

Csoport

7. fejezet

          Problematic morning

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy több mint három hónapon keresztül nem volt rész... Igazából ez csakis az én hibám, mivel ugye az én feladatom a rész megírása. Remélem, azért vannak még, akik olvasnak minket. És azt is, hogy tudlak titeket kárpótolni.
Jó olvasást!

~ Cherry Rosewood szemszöge ~

Mivel általában Peytonra szoktam ébredni, furcsának tartottam, hogy ezúttal nem ő kelt föl, hanem valami egész más. Óvatosan megfordultam az ágyban, és egy szuszogó szőkeséggel találtam szemben magam. Akkor történt, hogy minden beugrott. Te jóságos ég Cherry, mit műveltél te tegnap éjjel ezzel az idiótával?
  Nesztelenül kikászálódtam mellőle, és elkezdtem kifele menni a szobájából. Már épp kijutottam volna, amikor is elkövettem azt a hibát, hogy a padló veszélyesen recsegő részére léptem. Niall óriásit horkantott, majd egy csapkodó mozdulat kíséretében leesett az ágyról. Más helyzetben tuti, hogy elkapott volna a röhögőgörcs, de ahelyett, hogy eget  rengető hahotázásba kezdtem volna, kislisszoltam a szobából.
  Pár perccel később már lent is voltam a nappalijában, ahol megtaláltam a ruháimat. Gyorsan átvettem őket, csak a boxert hagytam magamon. A bejárati ajtó felé vettem az irányt, és meghúztam a kilincset. Az ajtó meg persze, hogy zárva volt. Egy morgás kíséretében vettem tudomásul, hogyha kiakarok jutni, akkor megkell szereznem a kulcsát - ami, emlékeim szerint a szobájában volt. Olyan szerencsétlen vagyok!
  Már épp úgy döntöttem, hogy megpróbálok kimászni az ablakon, amikor valaki dörmögve megszólalt a hátam mögött.
  - Cherry Rosewood, szökési kísérlet miatt kénytelen vagyok letartóztatni Önt - hangjára összerezzentem, majd felé fordultam. Szúrós szemmel ránéztem. A szöszi elég jól nézett ki "most keltem fel" hajával. Már felvolt öltözve, amire nem tudom, hogy volt ideje.
  - Nem lehetne, hogy kiengedsz? - próbálkoztam. - Ma munkába kell mennem, és egy óra múlva kezdődik a mű...
  - Hétvége van, rémlik? Tudom, hogy ma nem kell dolgoznod Cherry - vigyorgott rám. Tudta, hogy ezt a kört nyerte.
  - Akkor csak simán engedj ki innen, felejts el, és éld tovább csodás sztár életed! - elkezdett felém közeledni. - Remélem most csak azért jössz, hogy kinyisd nekem az ajtót.- Simultam hozzá erősen a falhoz.
  - Sajna nincs nálam a kulcs - fölém hajolva megtámaszkodott a fejem mellett, és megcsókolt... volna, ha nem lököm el azonnal. - Naa, ezzel hálálod meg, hogy itt aludhattál? - vágta be a morcos kisfiú stílust. - Eddig nem volt probléma, ha hozzád értem.
  - Mert eddig nem értél hozzám úgy. - Vágtam ki magam a helyzetből, majd észrevétlenül tettem egy lépést a legközelebbi ablak felé. - És úgy gondolom, talán nem is akarom, hogy valaha is ezt tedd. Mármint, jól éreztem magam veled, de úgy érzem, ez nem helyes Niall - na jó, be kell valljam, amiket mondtam, azokat csakis azért, hogy szóval tartsam, és ne vegye észre mire készülök. Igazából viszont nem is úgy gondoltam. Nagyon nem.
  - Mi? - ráncolta a szemöldökét furán. Zavartnak tűnt.
  - Igen, ez nem helyes - kezemmel az ablak nyitója felé nyúltam, majd lassan elkezdtem kitárni - a szerencsémre - nagy ablakot. - Talán az lenne a jó, ha most eltűnnék innen. - Olyan gyorsan másztam ki az ablakon, ahogy még egy nindzsa sem tudott volna. Mert a nindzsák gyorsak, nem?
  Rohanni kezdtem az úton, Niall egyre közelebbi kiabálását figyelmen kívül hagyva.
  - Cherry! Várj már meg! Hé!
  Már épp elkezdtem volna örülni a sikeres akciómnak, amikor is egy filmbéli jelenet szerű valami következett be. Nem vettem észre a kisebb gödröt az út közepén, és gyönyörűen elestem benne. A szöszi meg még szép hogy utolért.


~ Niall Horan szemszöge ~

Furán bámultam a gödörben fekvő lányra, aki elég zavartan nézett vissza rám.
  - Megmagyarázom! - törte meg a csendet kapkodva, miután felsegítettem. Velem szemben állt, és nem bírtam megállni, hogy ne nézzem az alakját, és telt ajkait. - Azt hiszem nem tudom mi ütött belém, viszont azt tudom, hogy nem cselekedtem a legfelnőttesebben. És ezt sajnálom. Fogalmam sincs, hogy készen állok e még erre, és nem hinném, hogy igen. Na meg ott van az is, hogy híres vagy. Nem akarok benne lenni egy sztár életében. És lehet hogy el kéne felejtenünk egymást. - Összevissza beszélt. Muszáj volt belevágnom a szavába.
  - Nem lehetne, hogy ezt az egészet elfelejtjük? - mosolyogtam rá féloldalasan. Belenéztem szemeibe, majd egy kisebb csönd után lehajoltam hozzá, és...

~ Cherry Rosewood szemszöge ~

... megcsókolt. Ott, az út közepén, Niall Horan megcsókolt. Mit tettem? Visszacsókoltam. Azt hiszem mától hivatalos. Szerelmes vagyok ebbe az idióta szőkeségbe.

***

  - Most már tényleg itt az ideje, hogy hazamenjek Niall - suttogtam fejem a vállán nyugtatva. A kanapéján feküdtünk, egyik kezével átkarolt, míg másikkal a hajamat simogatta, míg én szorosan hozzábújtam. Az egész olyan mesebeli volt.

  - Szerintem a lakótársad nélküled is kibírja - dörmögte férfias hangján a fülemhez vészesen közel.

  - Akkor mondom máshogy. Haza kell mennem - ültem fel kihangsúlyozva a "kell" szót.

  - Ne már - nyöszörgött a szöszi végig nyújtózva a kanapén. - Pedig már épp főzni akartam valamit, hogy megmutassam neked konyhai tehetségem.

  - Ami nincs? - tettem csípőre a kezem.

  - Na jó, igazából rendelni akartam kaját - húzta el a száját. Ezek szerint kitaláltam. Niall nem tudott főzni.

  - Kiengedsz? - kértem meg őt az ajtó felé sétálva.

  - Ha ennyire szabadulni akarsz tőlem... - adta meg magát.

  - Ki ne akarna szabadulni egy olyan sráctól, aki a One Director - ban játszik?

  - Már megint elrontottad a banda nevét.

  - Szándékos volt - mosolyodtam el. Amíg Niall az ajtóval babrált, én felvettem a cipőm, majd megálltam mögötte. - Tudod, amikor először megláttalak... amikor szörföztünk, és te odaszóltál nekem, hogy inkább téged lovagoljalak meg...

  - Azt komolyan is gondoltam - szakított félbe röhögve.

  - Perverz - bokszoltam bele a vállába. - Szóval, akkor óriási bunkónak tartottalak - vigyorogtam rá.

  - És ez változott?

  - Nem. Még most is bunkónak tartalak - vigyorogtam rá kissé odébb lökve őt az útból, majd ledöbbent arckifejezését figyelmen kívül hagyva kisétáltam a házából. A világért sem tettem volna hozzá, hogy én szeretem ezt benne. És azt sem, hogy velem azért nagyon aranyos. Nem akartam növelni az egóját.

  Arcomon nagy mosollyal hagytam el a kertjét is, tudva, hogy ezzel óriási "fejtörést" okoztam neki. Reméltem, hogy elértem nála azt, hogy azt higgye, nem csavart még teljesen az ujja köré.

  Ahogy egyre távolabb kerültem Niall házától, és már biztos voltam benne, hogy nem fog utánam jönni, valaki utánam szólt.

  - Hé Cherry, még nem végeztünk!

  Ijedten gyorsítottam a lépteimen, ugyanis az a hang nagyon nem a szöszihez tartozott. Hanem Tylerhöz.

 

6. fejezet

                 Acceptance or rejection?

* Harry Styles szemszöge *

Még mindig nem tudom elhinni, hogy visszautasítottak. Visszautasított. Visszautasított egy álomnő... 

Az az alak, azok a lábak, az a formás fenék, a formás mellek, a csókolni való ajkai, azok a gyönyörű szemei... 

Egyszerűen gyönyörű, az eszemet vesztem mikor meglátom abban a kis szoknyában, és ingben... 

Azt hiszi, hogy nem fogom megszerezni? Egyszer úgy is be fog hódolni nekem, egyszerűen látszik a szeméből, hogy nem tud ellenállni, csak a makacssága hajtja... Hmm, bár mit ne mondjak, a makacssága csak még jobban bizonyítja, hogy akar. Nem vallja be, hahh.

A hajamba túrva lépek be egy kisebb boltba, ahol különféle virágokat lehet kapni... Nincs olyan, hogy nem szereti a virágokat. Körülbelül öt perc alatt ki tudtam választani, a választásom egy fehér-lila színben pompázó orchidea-ra esett. 

A kasszához léptem, ahol egy mogorva nő ült. Nagyon jól festett, szinte a szája fölött egy priusz rajzolódott ki, és ahogy összeráncolta a homlokát, egy ijesztő Mr. Bean rajzolódott ki. 

- 15 dollár lesz - nézett rám ugyanazzal, a mogorva tekintettel. Ha szemmel ölni lehetne, már rég a nevemet írnák a síromra. 

A pultra dobtam a megfelelő pénzösszeget, majd távoztam a helyiségből, kezemben a virággal. A kocsimba pattantam, leraktam az anyósülésre a kis növényt, majd elindultam. A rádióban a mi számunk szólt, pontosabban a History. A kezemmel doboltam a kormányon, miközben a szöveget dúdoltam. A hajamat birizgáltam, majd amint a lámpa zöldre váltott, megindultam.

Nem kellett sok idő, mikor a munkahelyére értem. Kiszálltam az autóból, majd a bejáraton belépve azonnal a portáshoz léptem, hogy Peytonnak vendége van. A férfi az irodája elé lépett, majd bekopogott. Az ajtó nyílt, és a férfi hangát hallottam csak, majd Peyton édes hangját, miszerint mehetek. 

A lábaimat felkaptam, majd megindultam az ajtó felé. A nő az irodában háttal állt nekem, mire beléptem, és becsuktam magam mögött az ajtót. Megfordult. Egy unott pofával illetett meg.

- Már megint te... - sóhajtott, majd a kezemben lévő kis virágra kapta a tekintetét. Megcsillantak a szemei.

Tudtam, hogy tetszeni fog neki.

- Csak nem hiányoztam? - vigyorodtam el, és közelebb léptem. A virágot felé nyújtottam, és halványan rámosolyogtam. - Ezt vettem neked, gondoltam tetszeni fog.

Elvette a kezemből, majd rám pillantott.

- Utálom az orchidea-t - mondta ki könyörtelenül, gonoszan vigyorogva. Megrökönyödve néztem rá.

- Hazudsz!

- Sosem szerettem. Csúnya, büdös, felesleges. - vont vállat, majd a kukához lépett, és lassan beleejtette. 

Hitetlenkedve néztem rá, ilyen kegyetlen, szexi nőt még a világ nem hordott a hátán.

- Ha csak ennyiért jöttél, akár mehetsz is... - intett, de én nem mozdultam. Képtelen voltam. 

- Gonosz vagy!

- Ez van.

- Ezt nagyon meg fogod bánni! - néztem rá csúnyán, mire nevetve leintett engem.

Az ajtóhoz húzott, majd kilökött azon.

- Viszlát, Mr. Styles! - becsapta utánam az ajtót, mire felháborodva néztem a  - most már zárt -  ajtóra, majd a pólómat megigazítva kimentem a helyiségből. 

Nagyon meg fogja bánni, hogy ezt tette velem. Enyém lesz? Enyém lesz.

* Peyton Cox szemszöge *

Egyszerűen könnyen fel tud idegesíteni ez a Styles gyerek. Mit képzel ez magáról? Zaklat, komolyan zaklat. De annyira aranyos volt azzal a virágos ötletével... Talán picit gonosz voltam vele. Picit. Picit? Chh, teljesen jogosan megérdemelte. Az ilyen egoista barmoknak kijár a büntetés, és a megleckéztetés.

A kanapén ültem egy falatnyi farmer shortban, és egy ujjatlan fekete ingben. A lábfejeimet egy papucsban bujtattam el, a hajamat pedig felfogtam. Cherry most nincs itthon, úgyhogy azt tettem amit akartam. Különösebb dolgokat nem csináltam, filmet néztem, ami borzasztóan unalmas volt, viszont mást nem találtam. Kezemben a chipset tartottam, amiből folyamatosan ettem a kis darabokat. Melankólia, mindenki ezt a filmet vallja a legjobbnak, miközben semmit sem ér. Nem rossz az alapkoncepció, a színészi játékok is remekek, de nem sikeredett túlságosan izgalmasra ez a világvége-sztori.

A csengő szakítja meg a gondolkodási menetemet. Ki lehet az? Cherry mondta, hogy nem jön haza... 

Felpattantam, és az ajtóhoz léptem, majd elfordítottam a kulcsot a zárban, és lenyomtam a kilincset. Nem hittem a szememnek. Ez komolyan mindent tud rólam?

- Honnan tudod, hogy hol lakom? - esett le az állam.

- Tudod, a munkahelyeden nincsenek valami titoktartó emberek. Főleg ez a Jess... - sóhajtott, majd elmosolyodott. - Akkor beengedsz?

- Na még mit nem! - keltem ki magamból, mire csitítani kezdett.

Szakadt az eső, hogy nem vettem észre?

- Csak nem akarod, hogy elázzak.

- Minden álmom.

Csúnyán nézett rám, mire kifújtam a levegőmet lassan, és kitártam az ajtót. Beférkőzött mellettem, majd lerúgta a cipőit, és a vizes haját megrázta. Hmm...

Rám nézett, majd egyenesen mellém. Elvigyorodott.

- Nem szereted az orchidea-t, mi? 

- Nem volt szívem ott hagyni - legyintettem. Miután lement a műszakom, hazahoztam, imádom a virágot, mindenféle árnyalatban. De ki nem hazudna neki, olyan helyzetben?

- Persze. - nevetett ki, mire szégyenlősen lesütöttem a szemeimet. Megsimította az arcomat, majd az államnál fogva finoman felemelte a fejemet. Közel hajolt, és szinte majdnem összeértek az ajkaink... Majdnem... Mire elfordítottam a fejemet, ezzel az arcomra kaptam a puszit. Elléptem tőle, kikerültem és a kanapéra ültem. Mellém pattant.

- Ezt a bénaságot fogjuk nézni? - vonta fel a szemöldökét.

- Tudsz jobbat? 

Felállt, a távirányítót a kezébe fogta, majd a TV-n bekapcsolta a youtube-ot. Bepötyögte a film címét, majd ledőlt mellém: Barátság extrákkal. 

- Nagyszerű... - dünnyögtem, Ő pedig vállat vont. 

- Ez a kedvenc filmem.

- Ki gondolta volna? - nevettem ki, mire édesen elmosolyodott. 

                                                                              ***

Már a film végénél járhattunk, mikor felültem, és álmosan megdörzsöltem a szemeimet. Harry már aludt, elfeküdt a széles kanapén. A fürdőbe mentem, ahol elvégeztem minden fontos dolgomat. Zuhanyoztam, leszedtem a sminkemet, fogat mostam, stb. Éppen a törülközőt igazítottam meg magamon, mikor Harry alakja tűnt fel. Kiléptem a fürdő ajtaján, és valóban az övé volt, a konyhában ült. 

Mikor megpillantott, végignézett rajtam, és megnyalta az ajkait. 

- Nem vagy álmos? - kérdeztem, mire csak halványan bólintott. - Itt aludhatsz.

- Nem is állt szándékomban távozni. 

Szemtelen.

- Nem tudok ruhával szolgálni, de a fürdő a tiéd, és találsz bontatlan fogkefét is. 

Biccentett egyet, majd eltűnt a fürdőben. 

A szobámba mentem, ahol átvettem a pizsamámat - ami egy nadrágból, és trikóból állt - megágyaztam magamnak, és a takaróm alá bújtam, kényelmesen elhelyezkedtem. 

A mobilomat a kezembe kaptam, mikor üzenetet kaptam. Végre visszaírt!

" Sajnálom, angyalom, hogy nem válaszoltam, csak nem értem rá. Sok dolgom volt. "

Azonnal válaszoltam neki, a válaszom egyszerű volt, nem volt baj.

El is köszöntem tőle. Nem volt ideje? Biztos a nőkkel doppingolt!

Lezártam a telefonomat, és ezzel egy ütembe kinyitódott az ajtó, és egy boxerben álló, csapzott, nedves hajú Harry állt előttem. Nem tagadom, piszkosul szexi volt... Főleg az a kidolgozott felsőtest...

- Ne bámulj már! - vigyorgott rám a férfi, mire megráztam a fejemet.

- Nem is tettem. Mit akarsz?

- Csak nem gondoltad, hogy lent alszom!

- De, pontosan arra gondoltam - bólogattam értetlenül. Ez megzakkant, én nem alszom vele!

- Ja, igen, persze - vette félvárról, hogy mit mondok, majd az ágyamhoz lépett, pontosabban a másik oldalára. Bebújt a takaróm alá, majd a hajába túrt, és behunyta a szemeit. 

Megfordultam. Chh, hogy képzeli...

- Tudod, most könyörtelenül megtehetném, hogy kidoblak - fenyegettem meg, mire elmosolyodott.

- De nem teszed meg.

Megcsóváltam a fejemet. Nem is akartam. Egyszerűen egy ilyen vonzó, és szexi férfit kidobni lehetetlen... Khm, nem igaz.

Megfordultam, mire a derekamnál fogva magához húzott. Előrébb csúsztam, Ő pedig ugyanazt megtette.

- Ne szemtelenkedj!

- Pont te mondod? - háborodtam fel.

- Ühüm... Na, gyere, nem foglak megenni... - motyogta, mire engedtem, és hagytam, hogy magához öleljen.

Tetszett ez a helyzet. Nagyon is, még ha tagadtam is. És nem csak a helyzet tetszett... 

Összekulcsoltam a kezeinket, mire a kezemet megszorította. Lehunytam a szemeimet. 

Szerelmes lettem ebbe az idiótába. Nagyon.

5. fejezet

          When the lights out

Sziasztok! :)
Meghoztam az ötödik fejezetet! Nagyon remélem, hogy jól sikerült...
Jó olvasást hozzá, véleményezni és feliratkozni ne felejtsetek el! *.*

* Cherry Rosewood szemszöge*

Egymással szemben ültünk a viszonylag tágas nappali szőnyegén - fogalmam sincs miért ültünk a földön -, és kiskori történeteket meséltünk egymásnak szórakoztatásképp. Na igen, a könyörgésemnek köszönhetően a srác beadta a derekát, és szívesen mesélt nekem az életéről. Többek közt arról, hogyan került a One Direction tagjai közé, mióta énekel, és ilyesmik. Én meg csak örültem neki, hogy van egy énekes haverom. Bocs, ismerősöm. Az idő múlására nem is figyeltünk, így azt sem vettük észre, hogy szép lassan elkezdett sötétedni, és már kilenc fele járt az idő. Tehát, mint ebből leszűrhető, nagyon jól elvoltunk. A mai nap folyamán szokatlanul sokszor nevettem, és nem, nem a saját vicceimen. Mint kiderült, Niall rengeteg mókás történettel tud előrukkolni, amiken az ember rögtön őrült röhögésbe kezd. Normális esetben. És hát, én sem voltam kivétel ez alól.
  - És, Ashley néni örült annak, hogy míg ő aludt, összefirkáltad a macskáit? - kérdeztem egy párnát ölelgetve, amit a piros, kényelmesnek tűnő kanapéról "loptam" le.
  - Rendkívül. Főleg annak a firkának, ami egy feltartott középsőujjat ábrázolt - vigyorodott el.
  - Hű, tíz évesen nagy volt a fantáziád. - Ezen mind a ketten elnevettük magunkat.
  - Most te jössz, kislány.
  - Mikor szoksz le erről a becézésről? - forgattam a szemem, mire ő csak a vállát vonogatta. - Na jó. Szóval, amikor körülbelül öt éves lehettem, anyu egyedül hagyott a konyhaasztal kellős közepén. Nem kellett volna. Már kész volt a paprikáskrumpli, amit addig készített, és négy tányérban ott is virítottak már az adagok. A kakaós doboz is ott hevert az asztalon, nekem pedig óriási késztetésem volt rá, hogy megvizsgáljam. Letéptem a tetejét, és...
  - Várj, ne folytasd! Miután letépted, bele öntötted a kakaót a paprikáskrumpliba. - Ezer vattos mosolyt villantott rám.
  - Honnan tudtad? - kikerekedett szemekkel meredtem rá.
  - Gondolatolvasó vagyok - kacsintott, mire lenézően néztem rá. - Na jó, igazából én is csináltam ilyet.
  - Te jö... - nem tudtam befejezni, mert óriási mennydörgés rázta meg a várost, és ezt követően egy villanás látszódott. Valószínűleg villámlott. Rögtön összerezzentem, és közelebb húztam magamhoz a párnámat. Igen, féltem a vihartól. Khm, rossz emlékek.
  - Mi a baj? - elröhögte magát. Csak akkor jött rá, hogy tényleg félek, amikor én nem követtem a példáját. - Hé, ne azt a párnát ölelgesd! - olyan gyorsan történt, hogy nem is tudtam reagálni rá. Mire feleszméltem, már az ölében ültem, ő pedig hátulról átölelt. Máris jobban éreztem magam. Te jó ég, most hagy abba Cherry! Hirtelen azt éreztem, hogy egyik kezével megszorítja az enyémet, mire meleg járt át, és önkéntelenül megrázkódtam. - Na, mi az, megnyugodtál? - hallottam a fülemhez közel a hangját, mire elpirultam.
  - Nem - hazudtam.
  - Nyugi, semmi baj nem lesz. - Hangjából valami aggódás féle hallatszott ki. - Majd én megvédelek! - elnevettem magam.
  - Sajnálom, hogy ilyen gyerekes vagyok, csak a nagypapám úgy halt meg, hogy... a házába belecsapott a villám. - Igyekeztem erősnek maradni, és nem könnyezni. Sikerült is.
  - Ha gondolod, csinálhatunk valamit, amihez van kedved.
  - Nem, semmi - ráztam meg gyorsan a fejem. - Megyek. - Jelentettem ki hirtelen.
  - Hogy mi? Hova? - időközben felálltam, így onnan néztem vissza az értetlenkedő Niallra.  A pillantásomból kiolvasta a választ. - Ne, maradj! Odakint a viharban egyedül... - nem fejezte be a mondatot, szinte varázsszóra lekapcsolódtak az odakinti utcai lámpák, és ezzel együtt a nappaliban lévők is.
  - Niall... - bizonytalanul elindultam hátrafelé, amikor valaki megérintette a vállam, majd megakadályozva hogy felsikítsak befogta a számat.
  - Nyugi már! Nem lesz semmi! - felé fordultam és a vállába fúrtam a fejem. Gratulálok Cherry, roppant felnőttes viselkedés. Szinte rögtön átölelt, és a keze egyre lejjebb csúszott a hátamon, mígnem...
  - Hé! - hallottam, amint felnevet.
  - Szerintem ma aludj itt. - Tudtam, hogy vigyorog.
  - Oké. - Meglepetésemre igent mondtam. - Végülis, nincs kedvem hazamenni ilyen időben - kinézve az ablakon megállapítottam, hogy már esik is. - De nem alszok veled egy szobában!

******

 

Pár órával később lefekvéshez készülődtünk. Niall mindent adott, de tényleg, mindent, ami kellett. Fogkefét, kaját, párnát, takarót, és nem utolsósorban ruhát is. Hát ja, valószínűleg szexin nézhettem ki boxerben és egy combközépig érő pólóban. Legalábbis a srác szerint. Többek között ezt is megállapította amellett, hogy "jó a seggem", és hogy "olyan vagyok, mint egy cuki kislány". Ezeknek roppantul örültem. Mondjuk tőle nem vártam mást.

  - Biztos, hogy a kanapén alszol? - kérdezte meg századszorra is, mire századszorra válaszoltam is, hogy igen. - Te tudod - vont vállat lemondóan, és felrohant a szobájába.

  Na igen, a szobája. Kék falak, menő TV, poszterek, egy XBox, íróasztal, laptop... Modern helyiség volt, ahol szívesen élt volna bármelyik fiú a földön. Mint ahogy az egész házban. Szívesen laktam volna benne, ezt nem tagadom.

  Ezekkel a gondolatokkal hajtottam álomra a fejem, minden egyes villámlásnál reszketve.

 

 



* Niall Horan szemszöge *

A szobámban feküdtem az ágyon, és Cherryn gondolkoztam. Az biztos, hogy érdekes egy lány volt, aki cuki, kedves, okos, és szép is, persze. De még hogy! Ami a legjobban tetszett benne viszont, hogy nem ájul el attól, hogy a One Direction - ben játszom. És ez nagy szó.
  Szerintem bárki simán beleszeretne egy perc alatt.
  A szobám ajtaja kivágódott, és egy lány alakja rajzolódott ki a sötétben. Elvigyorodtam.
  - Na mi van, nem bírod egyedül? Vagy csak hiányoztam?
  - Nagyon vicces vagy. - Gúnyolódott, majd odarohant az ágyamhoz, és lefeküdt mellém. Kapásból magamhoz húztam, és hagytam, hogy az oldalamba fúrja a fejét.
  Így aludtunk el.

4.fejezet

                    Search for words like love to spoil...

Halihó!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!

Ne felejtsetek el véleményezni!

Jó olvasást! :)

* Harry Styles szemszöge *

Végignéztem az újdonsult vendégemen. Az a szoknya, és az az ing... Az az alak, az a szőke haj... Az a kék megbabonázó szem... Az eszemet vesztettem, mikor megláttam, bármikor, bárhogy. Gyönyörűen festett ma is.

 Egy mosoly ült ki az arcomra, egy megnyerő, önbizalom teljes mosoly...

- Na, mi az, elvitte a kiscica a nyelved? 

- Jöttél, láttál...

- De még nem győztem... - szólaltam meg, mielőtt befejezte volna. Összevonta a szemöldökeit.

- Mit akarsz?

- Ugyan, ne gondolj semmi rosszra. 

- Szerinted lehet veled kapcsolatban, nem rosszra gondolni? - húzta fel a szemöldökét. Megmondom őszintén, így mogorván, csak még szexibb. És vonzóbb...

- Ne szemtelenkedj!

- Kettőnk közül Te vagy az, aki szemtelenkedik. Kezdted azzal, hogy idejöttél.

- Csak szerettelek volna látni - A legrosszabb kamu, amit a mai nap folyamán kiejtettem. Vagy lesz még rosszabb?

- Mi? - értetlenkedett. - Minek?

- Khmm...

- Szólalj már meg!

- Hát... Tetszik a hajszíned. - Teljes értetlenség ült ki az arcára. Francba!

Aztán elmosolyodott. Mi a...

- Lehet, hogy nem vagyok a legokosabb... - közelebb hajolt hozzám, szinte az arcomra suttogta. - De ez a legpocsékabb, leggázabb, és legrosszabb hazugság, amit valaha hallottam, Mr. Styles.

A leheletét éreztem az arcomon, finom mentás volt, az illata valami elkápráztató... Az arcán semmiféle hibát nem láttam, makulátlan, tiszta bőr...

- Igazából csak azt akartam mondani, hogy a fenekeden van még mit dolgozni! - vicsorogtam rá, mire a szája egy " o " alakot vett fel.

- Te az intim területemet bámultad? - kelt ki magából.

- Nem mondanám, hogy bámultam, csak egy pillantást vetettem rá.

- Persze, az a pillantás hány perc is volt?

- Kettő... Talán három, nem igazán számoltam egynél tovább - az ajkamba haraptam, mikor megfordult, és újra a popsiját stírölhettem. Mint egy modell...

Egy angyali modell...

* Peyton Cox szemszöge *

Megfordultam, és a faalt kémleltem. Nem láttam, de éreztem a tekintetét magamon, égetett, szinte perzselt... 

Visszafordultam felé, mire rögtön elkapta tekintetét. Kis cseles... Feltettem a mutatóujjamat, és elmosolyodtam...

- Tudom... - értetlenül nézett rám, mire folytattam. - El akarsz hívni randizni, de egy kis beszari vagy, aki...

- Igen, igen... Csak ne folytasd...

- Igen? - esett le az állam. Álompasi elhív randizni? No comment.

- Igen... - édesen elnevette magát, és lesütötte a szemeit. Mint egy félisten, majdnem elájultam rajta.

 - Tudod mit? Hmm... Átgondolom.

- Át? - lepődött meg.

- Át - bólintottam halványan mosolyogva.

- És nem haragszol... Meg semmi? - nézett rám félve.

- Harry Styles... Egy idióta vagy. Hogy gondolhattad, hogy elmegyek veled randizni? - akadtam ki teljesen, mire felállt.

- Azt hiszed, hogy nem foglak meghódítani?

- Jézusom, nem vagy te Könyves Kálmán, hogy meghódíts engem!

- Csak figyeld!

- Nagyon vicces vagy, na, irány innen!

- Ezzel még nem végeztünk! - nézett rám durcásan, én pedig nevetve kitoltam az ajtón.

- Viszlát, Mr. Styles

Az ajtót kulcsra zártam, és fáradtan dőltem a székembe. Mr. Styles egy őrült, de be kell vallanom, valami megtetszett ebben a férfiben. Hmm... A modora? A mosolya? Az édes, elkápráztató mosolya?

Uram, atyám, miért gondolkozom én Stylesen?

A telefonomat előkaptam, és feloldottam. Reallyking nem válaszolt, nem reagált semmire sem... Talán megunt? Úristen, lehet, hogy megunt... Reallyking az egyetlen esélyem a pasizásra, értelmes, okos, dögös, perverz, és édes... Rendben, a dögöst kihagyhatjuk, mert még nem láttam. De az a lényeg, hogy dögös. Dögös, na.

Megnyitottam a facebookomat, és a falamat nézegettem, mikor is egy képnél megálltam. A képen egy fiú állt, göndör hajába túrt a képen, az arcát nem láthattuk.

De miért van több ezer like a képen? Hiszen csak egy fiú pózol rajta, - meg kell hagyni, szexin - és a hajába túr. Hmm... Ha én is feltöltök egy ugyanilyen képet, van esélyem, hogy ennyire híres legyek? Esélytelen, ez a férfi híres. 

Egy oldal rakta ki, a neve One Direction. A névre léptem, nem adott ki semmit. Az oldal profilképe túl pici volt, hogy lássam mi van rajta. Francba is! Hiába nyomogattam a kis nevet, hogy behozza az oldalt, amit SZERETNÉK látni, nem jött be. Kikapcsolt, nagyszerű! 

Töltő nem volt nálam, hogy feltöltsem. Gyakran előfordul, hogy emiatt fagy le, nem reagál a telefon. És nem arról vagyok híres, hogy minden héten újat veszek.

 A táskámba dobtam a telefonomat, és az asztalra hajtottam a fejemet.

Gondolkozni kezdtem. 

Ha utálom a nyomasztó embereket, akkor mit szerethetek Stylesban?

Semmivel sem több a további fiúknál. Csak édes, szexi, és... NEM!

Senkiházi, öntelt, barom! Igen, az!

Viszont Reallyking egy isten. AZ álompasi. Akiben megvannak azok a tulajdonságok, amik számomra fontosak...

Észre sem vettem, mennyire elkalandoztak a gondolataim, mikor a kilincs lenyomódását hallottam. Felkaptam a fejemet, és az ajtóhoz léptem. Megigazítottam a ruhámat, a hajamba túrtam, és a vállamra söpörtem. A kulcsot elfordítottam, és kitártam az ajtón.

A gyerek, aki jött, szinte majdnem beesett az ajtón. Josh volt az, és egy fiú.

- Azt mondta, téged keres - bökött a kollégatársam az ismeretlen srácra. Bólintottam, majd kitártam jobban az ajtót, és elém engedtem.

- Miben segíthetek?

- Nekem semmiben, Harrynek sok mindenben - mosolyodott el kedvesen, és megvonta a vállát.

- Harry Styles?

- Yep.

Megforgattam a szemeimet, és újra ráemeltem a tekintetemet.

- Megtudhatom e neved?

- Louis Tomlinson. Állok rendelkezésedre! - állt haptákba. Mint egy kis gyerek...

- Tehát miről van szó?

- Harryt idézem pontosan: Elmennél vele egy bálba, hogy a csillagok ragyogóbbak legyenek, a Hold még gyönyörűbb legyen, és a nap is jobban világítsa meg a gyönyörű szemeidet?

Megköszörültem a torkomat.

- Tomlinson, mondd meg annak a Styles gyereknek, hogy nem megyek el vele, semmi pénzért. És, ha még egyszer idetolja a pofáját, szétrúgom a seggét... - kedvesen mosolyogva mondtam, Louis pedig úgyszintén reagált. Mosolygott.

- Oké. 

Kinyitottam az ajtót, és kiengedtem szerencsétlen gyereket., aki útközben egy répát húzott ki a zsebéből.

Itt mindenki megőrült?

                                                                                                                                                       

3. fejezet

  Sziasztok! :D
  Nagyon szeretném megköszönni az előző részhez írt aranyos kommentjeiteket, ezek rengeteget jelentenek nekem... Örülnék ha nem felejtenétek el továbbra is megírni őket, hisz ezek inspirálnak az íráshoz!
  Jó olvasást ehhez a fejezethez is!

 

I never know

                   how to find me the Love

* Cherry szemszöge *

Sosem tudtam volna elképzelni, hogy valaha is egy fiún fogom törni a fejemet, de hát úgy látszik, ez a nap is eljött. Igen, egy srác körül forogtak a gondolataim. És, miközben rajta gondolkoztam, a fejemben egyre csak az Ő neve zakatolt, megállás nélkül. Nem tehettem ellene semmit, de az volt a legfurcsább, hogy nem is akartam.
  - Niall Horan - suttogtam, mint valami megszállott, majd gondolkodás nélkül előkaptam a telefonom, és fél perc múlva már a Facebook keresőmezőjét nézegettem. Meglepetésemre rengeteg Niall-t adott ki találatként. Ez eddig nem olyan furcsa, csakhogy mindegyiküknek ugyanaz volt a képe. Egy szőke srác, mikrofonnal a kezében. Amin a legjobban meglepődtem, hogy az tényleg Ő volt. És akkor történt, hogy leesett a tantusz. Nagyot is koppant. A fiú valami One Director, vagy hasonló nevű banda tagja volt. Annak idején a húgom rengeteget hallgatta őket, és tele plakátolta velük a szobája falát. Csoda, hogy nem jöttem erre már rá akkor, amikor láttam, hogy sokan megbámulják őt. Valahogy sikerült megtalálnom a hivatalos honlapját, aminek rögtön küldtem is egy üzenetet.
  "Nem tudom emlékszel e még rám, a tegnapi lány vagyok a híd alól... Szóval a szörfös lány. Cherry. És... csak megszeretném köszönni, amit értem tettél! Komolyan!"
  Amint elküldtem, nem kellett sokat várnom, máris kaptam egy értesítést... de lelkesedésem azonnal elmúlt, amikor láttam, hogy csak Tyler az.
  "Nagyon sajnálom, ami tegnap történt :( De őszintén, ki volt az a srác?"
  Amint látta, hogy elolvastam az üzenetét, újra rákezdett.
  "Cherry! Válaszolj, kérlek!"
  " Nem mondom még egyszer!"
  " CHERRY! NE AKARD HOGY ÁTMENJEK!"
  És akkor megtettem, amit már rég meg kellett volna tennem. Blokkoltam Tyler Cassidyt.

******

Az elkövetkező pár órában mindent csináltam, ami beletartozik az unatkozás fogalmába. Na meg, mivel nem volt munkanapom, a strandra meg nem akartam menni, otthon lógattam a lábamat. És vártam. Hogy mire? A srác üzenetére. Már ha vissza ír. Nos, szégyenlem bevallani, de még mindig Niall járt a fejemben.

  Azt is szerettem volna, ha Pey hazaér. Nagyon szerettem volna beszélni vele. Talán eddig soha sem éreztem, hogy ki kell öntenem a szívem neki. De csak nem jött, és tudtam, még messze van a munkaideje vége.

  Déltájt vele járt az idő, amikor pittyegett egyet a telefonom. Úgy ugrottam oda a mobilomhoz, mintha valami zsákmányára lecsapó ragadozó lennék. A kijelzőn a következő villogott:

  "Nick Junioran ismerősnek jelölt"

  Reméltem, hogy ez csak egy idióta álnév, valamint az, hogy tényleg az rejtőzik mögötte, akire gondolok. Gyorsan visszaigazoltam, majd örömmel vettem, hogy máris üzenetem érkezett tőle.

  "Szia kislány. Reménykedtem, hogy írni fogsz ;) "

  " Szia kisfiú. Reménykedtem, hogy nem írsz."

  Ezt mind vigyorogva küldtem el neki. Ajkamba harapva vártam a válaszát.

  "Jó, akkor megyek is... Byebyee!"

  " Nee, várj még! Mi az hogy Nick Junioran?"

  " Egy szexi álnév. Mi más?"

  " És honnan tudjam, hogy tényleg te vagy az?"

  Egy perc elteltével egy kép érkezett... Niallről, amint félmeztelenül ül egy lépcsőn (?).

  "Ezt beállíthatod háttérképnek ;) tudom hogy szívesen teszed"

  " Talált, minden álmom az, hogy a meztelen felsőtestedet bámuljam..."

  " Miért, nem csábító?"

  " De, baromira"

  Pár percig nem érkezett semmi válasz, és amikor már azt hittem ennyi volt a beszélgetésünk, a telefonom képernyője újra bejelzett.

  " Nincs kedved átjönni?"

******

Fél óra múlva egy hosszú, világoskék ruhában virítottam az Band Street 6-os számú háza előtt, és a csengőt nyomogattam. Nem telt bele sok időbe, az ajtó kitárult, és egy takróba burkolózott alak nyitott ajtót. Csodálkozva méregettem, de nem volt időm egy szót sem szólni, mert megragadott, és úgy ahogy voltam berántott a házba.
  - Mi a... - rántottam ki a kezem az ember kezéből, amint becsukta mögöttünk az ajtót. - Ki maga?
  - Nick Junioran - szólt a takaróval borított személy, mire megkönnyebbülten lerántottam róla az őt fedő cuccot. - Hé, most rontod az ijesztő szellem imidzsemet! - kiabált rám a szöszi, de nem tudta megállni, elröhögte magát.
  - Beszélnünk kell! - szóltam rá hirtelen felindulásból.
  - Miről? - nekidőlt az ajtónak, és onnan méregetett. Hangja megint meglepett a maga különlegességével.
  - Tegnap...
  - Csitt! Nem akarom hallani. Jött az a bunkó barom, én meg elkergettem a fenébe. Ennyi. Kész. Lezárt ügy. - Meglepetten jöttem rá, hogy valószínűleg Niallt valami nagyon zavarta az ügyben, de inkább ráhagytam.
  - Oké, ha erről nem akarsz beszélni, van más is - kezdtem bele. - Miért nem mondtad, hogy a One Director-ban játszol? - néztem rá felvont szemöldökkel. Egy pillanatra úgy nézett ki, mintha nagyon elakarna mosolyodni, de végül pókerarccal válaszolt.
  - Mert nem játszom a One Directorban - a "Director" szót már nem tisztán lehetett érteni, mert elröhögte magát, és rázkódó vállal hátra borult a kanapéjára.
  - Mondtam valami rosszat?
  - Nem, semmit. Csak mondd már el, mégis hol hallottál te erről a bandáról?
  - A rádióból.
  - Nem lehet, hogy véletlenül One Direction - t akartál mondani? - újra elkezdett röhögni, mire csak a szememet forgattam.
  - Nem vagyok rajongó, nem tudtam pontosan.
  Hirtelen támadt egy ötletem. De ahhoz először is arra volt szükségem, hogy elvonjam Niall figyelmét. Elővettem a legszebb mosolyom, úgy néztem rá, miközben még jobban átgondoltam a terv részleteit. Hajrá Cherry, sikerülni fog!








 

2. fejezet

                   Unexpected guest

Halihó!
Meg is érkezett blogunk 2. fejezete, ami Peyton szemszögéből íródott. 
Igyekezünk minél több időt az írásra fordítani, és köszönjük az állandó olvasóknak, hogy Cherry és Peyton kalandját követik!
Remélem elnyeri a tetszéseteket!
Jó olvasást! :)
( Véleményezni most se felejtsetek el! ;) )

* Peyton Cox szemszöge *

Az előadásomnak utolsó szavait mondtam ki, mikor visszaérkeztünk a fogadóba. Elbúcsúztam a csoporttól, majd fáradtan leültem a pult mellett elhelyezkedő kanapéra. A szemeimet egy pillanatra lehunytam, majd ki is nyitottam, mikor meghallottam egy ismerős hangot.

- Nincs kedved nekem egy kis magánórát tartani? - kúszott az arcára egy csábító mosoly, amitől szinte elájultam volna... Unottan néztem rá.

- A választ te magad is tudhatod.

- Tehát igen, mikor találkozunk? - Nem értem ezt a férfit, miért nem ment el a csoporttal együtt.

- Itt fog hagyni a csoport - tereltem a témát, kicsit idegesen.

- Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Mert nem akarok?

- Holnap itt találkozunk. - Pofátlan.

- Na, azt még meghiszem. Indulás! - keltem fel, és a bejárathoz léptem, hogy elbúcsúztassam az utolsó vendéget is, Mr. Styles-t.

- Csak nem vagy ideges? - kuncogott halkan, mire csak megráztam a fejem.

- Sosem vagyok ideges.

- Pedig most annak látszol. Ne legyél ideges, árt a szépségednek! - kacsintott, mire megforgattam a szemeimet, majd becsaptam az ajtót utána. Hihetetlen, pofátlan alak. De mégis egy félisten. Egy olyan félisten, aki külsőre az ideálom, belsőre pedig a teljes ikertestvérem. De ez a fülbemászó, mély, dörmögős hang... Ahw. Nem, nekem nem tetszik, és nem akarok holnap itt találkozni vele! És punktum!

******

Másnap fáradtan keltem ki az ágyból. Az éjjel a számomra ismeretlen, Mr. Styles-el álmodtam... Brr. Idegesítő, pofátlan, öntelt férfi... De mégis valamiért tetszik.

Elűztem ezeket a gondolatokat a fejemből, és a reggeli teámra összepontosítottam minden figyelmemet, mikor meghallottam Cherry hangját.

- Mi bajod van? Szótlan vagy. Pedig Peyton Cox sosem szótlan! - vizslatott kíváncsian, mire csak sóhajtva a mosogatóba helyeztem az üres csészét.

- Egy szó: öntelt.

- Magadra céloztál?

- Nagyon vicces vagy.

- Tudod, hogy vicceltem... - mosolyodott el halványan, mire én is ezt tettem. - Kiről van szó?

- Harry Styles. Öntelt barom, aki azt hiszi, hogy fél perc alatt az ágyába kerget egy nőt. Emellett okos is. De ez nála háttérbe szorult, mikor megjegyezte, hogy ma találkozni fogunk, az ellenkezésem ellenére is.

- Ne foglalkozz vele. Az ilyenek mindig is léteztek. Hogy néz ki? - kíváncsiskodott, mire visszagondoltam arra az álomférfira.

- Göndör haj, gyönyörű zöld kék szemek, telt ajkak, kidolgozott felsőtest, elképesztő stílus...

- Tetszik neked - nézett mélyen a szemembe, de láttam a mosolyt a szemében.

- Dehogy tetszik! - háborodtam fel, mire pókerarcot vágott. - Na jó, talán... Egy picit.

- Egy picit, aha.

- Tényleg, na! - néztem rá csúnyán, mire elnevette magát, és kiment a konyhából. 

Sóhajtva felálltam, és a szobámba mentem. Magamra kaptam a munkaruhámat, kivételesen ma alig gomboltam be a gombokat, így volt némi dekoltázsom. A hajamat kivasaltam, és a kedvenc parfümömből egyet-kettőt fújtam magamra.

Épp szaladtam le a lépcsőn, mikor a könnyeivel küszködő Cherryvel futottam össze. A táskámat az asztalra dobtam, és leültem a kanapéra, mellé.

- Mi a baj, drágám? - érdeklődtem kíváncsian. Rosszul esett így látni őt, Cherry.-t szomorúan látni olyan, mintha többé nem lenne víz, amin megélhetnénk. Szörnyű.

Magamhoz húztam, mire motyogni kezdett.

- Niall, és...

- Milyen Niall? 

- Niall Horan... Nem ismered. Egy fiú... Nem kell többet tudnod róla.

- Ne hidd, hogy megúsztad, beszélünk még róla. És ki a másik?

- Tyler... - ejtette ki a nevét lassan, és halkan, mintha valami szitokszót mondott volna. A név hallatára megfeszültem, és megráztam a fejem. Tyler Cherry volt barátja, - akit mindig is utáltam - megverte, olyan kék-zöld foltok voltak rajta, hogy az agyamat eldobtam volna, és kicsináltam volna a fiút.

És majdnem le is ütöttem a fiút, egyedül Cherry fogott vissza. Pedig komolyan megtettem volna. - Nem akartam, hogy tudj erről...

- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz... Bármikor, bármit. - mosolyogtam rá kedvesen, és megöleltem. - Amint hazaértem, beszélünk erről a Niall gyerekről. Most sietnem kell.

Ha bármi baj van, hívj!

- Meglesz. Köszönöm! - törölgette a könnyeit, mire csak egy puszit nyomtam az arcára.

- Majd jövök, sietek! - ezzel bezártam magam mögött az ajtót, és a kocsim felé igyekeztem.

A rádiót kapcsolgatva, megakadtam egy számnál. A címe " Infinity " volt. Az előadóját nem tudtam, nem is érdekelt, csak élveztem a kellemes hangokat, a szavakat ettem. Megtetszett a zene, baromira...

  

******

A munkahelyem előtt kiszállva, egy túlságosan ismerős autóra lettem figyelmes. Az autót már tegnap is felfedeztem, mikor Mr. Styles elhajtott. Csak is annak a férfinak lehetett a kocsija, különben is... Ma nem vártam csoportra, legalább is nem szóltak. Jajj, ne...

A munkahelyem küszöbét átlépve Jessica hangját hallottam meg, ahogy köszön nekem, és én is kedvesen mosolyogva tettem ugyanazt.

- Peyton, vendéged van! - szólt nekem, mire felhúztam a szemöldököm.

- A nevét nem mondta? - Tudtam ki az, hiába kérdeztem. Csak is az az öntelt, barom lehetett az... Tudta, hogy ide fog jönni. - Tudod mit, mindegy. 

- Az irodádban van - mosolygott rám, én pedig sóhajtva igyekeztem az én kis helyiségem közelébe.

A kilincset könnyedén nyomtam le, és nyitottam be. Igaza volt Jessicanak... Styles az asztalomon ült, és a dolgaimat nézegette, fogdosta.

- Mr. Styles-nek nem tanították meg, hogy más cuccához nyúlni Tilos? - dobtam le a cuccomat az asztalra, és szemöldök felvonva néztem a " vendégemre ".

- És Peyton Cox-nak nem tanították meg, hogy kopogás nélkül benyitni Tilos? - vigyorodott el, mire helyet foglaltam a székemben, és gyilkos mosollyal ajándékoztam meg.